Hogy több nő legyen az angyalok között...

Hogy több nő legyen az angyalok között...

Nők/Üzlet/Angyalok néven a közelmúltban alakult meg az egyesület azzal a céllal, hogy több női legyen az üzleti angyalbefektetők között. Megalakulás után már két workshopot is tartottak. Az egyesület kezdeményezője Szabó Eszter, aki maga is üzleti angyal.

Az első workshopra, az egyesület működését beindító rendezvényre hetvenen regisztráltak, majd százketten jelentek meg. És a résztvevők közül huszonkét férfi, főként angyalbefektető, volt – idézi fel Szabó Eszter. De a második is teltházas volt. „Mi nem női klubot akarunk létrehozni, hanem a célunk a nők számára és a pályájuk elején tartó férfiaknak is megmutatni, hogyan lehetnek befektetők – angyalok, és sikeres vállalkozók is! Ezt a férfiakkal együtt lehet megvalósítani!” Ezen a ponton kapcsolódik a beszélgetésbe Károlyi Antal, aki 2016 végén alapította meg a HUNBAN-t (Hungarian Business Angel Network), azaz a magyar üzleti angyalok szövetségét, ami eddig hiányzott a magyar innovációs ökoszisztémából. Ebbe lépett be Szabó Eszter első női angyalként, és egymással beszélgetve fogant meg a gondolat, hogy a magyar befektetői körbe minél nagyobb számban vonzanak be női angyalokat. Így létrejöhet egy új, a kiegyensúlyozott nemi arányokat megcélzó szervezet.

„Együttszülés”

Azt mondják, régiós szinten gondolkodnak. Globálisan versenyképesnek kell lenni, de ehhez innovatív gondolkodás, kezdeményezés kell és főleg több nő. És mindig hozzáteszik, „persze, több férfi is”. És együttműködés. Azaz valósítsuk meg a szülőszobák mintájára a gazdaságban is az „együttszülést”!” – összegezzük egyetértésben az üzenetet. „Ha koedukált az oktatás, a szavazás, akkor miért ne lehetne ezt a koedukációt a befektetés területén is létrehozni?” – hangzik el a költői kérdés Esztertől. Ebben a kezdeti fázisban a HUNBAN szerepe főként az, hogy felkutatja a befektetésre alkalmas cégeket, értékeli, megszűri azokat. A Nők/Üzlet/Angyalok egyesület, amely több közösségi irodát és üzleti női hálózatot vont be eddig a „koalícióba” pedig mobilizálja az erre nyitott nőket és férfiakat, felkészíti őket a befektetői szerepre.
Elterjedt vélekedés, hogy a nők által tulajdonolt vállalkozások kevesebb tőkét kapnak, mert irántuk kisebb a bizalom a piacon. Pedig a számok azt mutatják, hogy arányaiban több női vállalkozás marad talpon. Mi a speciális „női hátrány” ebben az üzletben? „A nők ’gyárilag’ inkább kockázat kerülők. És senki sem hívta fel a figyelmüket arra, hogy lehetnek befektetők is. Hát most mi beszélünk erről az egész országban, sőt azon kívül is” – hangsúlyozza Szabó Eszter, aki pár hete a lengyelországi régiós kockázati tőke konferencia előadója volt. „És nem csak beszélünk erről, de sikeres példákat is mutatunk! A sikerek történetét látva, hallva eljuthatnak az ’aha’ érzéshez, hogy ’jé, ezt én is meg tudom csinálni’!” Ez már kicsiben elindult az első workshopon, ahol például Párkányi Orsolya, a Joinmywedding alapítója, Ivánka Katalin, az IVANKA Beton Design tulajdonosa, valamint Tamási-Irsai Renáta, az IT fejlesztés területén működő Samebug egyik alapítója mondta el személyes történetét. A második rendezvényen például Varga Eszter, a PannonHitel tulajdonos-vezérigazgatója és két befektetőtársa, Bánfai Gergely és Albrecht Ottó beszélt „egymásra találásukról”, s a befektetői döntésekről.

Pénz+tapasztalat

Egy „angyali” támogatás, ami nem csak a pénzügyi forrásokat, hanem a tapasztalatátadást, a kapcsolati tőkét is jelenti, rendkívül előnyös a még ezen a területen bizonytalanul lépkedő, innovatív ötletekkel jelentkező nők számára. Az üzleti angyal befektető a cég életében stratégiai külső szereplőként dolgozik. Az egymásra találás hosszú távú üzleti partnert és biztonságot jelenthet. A jelenlegi hazai angyal befektetői piacot Szabó Eszter és Károlyi Antal egyetértésben kicsit a „vadnyugati” állapotokhoz hasonlította. Amikor fel akarták térképezni, kikre lehet számítani, azt tapasztalták, hogy nagy kapcsolati hálójukban sok az érdeklődő, de ötvenből jó, ha négy marad, akiben fel lehet kelteni az érdeklődést.
Az európai átlagos konzorciumot alkotó angyalok esetén 180 ezer euro a befektetések nagyságrendje, egyedi befektetéseknél pedig kb húszezer euro angyalonként egy-egy tranzakcióban. De lehet ennél kevesebbel, akár pár ezer euróval is indulni. „Ez nem csak a ’kőgazdazdagok’ terepe, már viszonylag alacsony tőkével is lehet sikerrel kecsegtető portfóliót építeni néhány év alatt. Nem csak a pénz számít, fontos a személyes hozzáadott érték” – emelik ki beszélgető partnereim.
Az befektető angyaloknak mindig fel kell tenni maguknak azt az alapkérdést, hogy „a befektetett tízezer forint miért van jobb helyen egy cégben, mint a gyerekeimnél?” Ők mindig a saját pénzüket kockáztatják, ezért fontos a befektetési portfóliójuk összetétele. „Abban a szakmában, amiben otthon vagyok, legyek személyesen is jelen. Ezek a befektetések álljanak a portfólióm fókuszában, de a paletta bővítésével szórhatom a kockázatot. Amihez viszont nem értek, ott lépjek hátra és adjam át a vezető befektető szerepet szakembernek” – hangzik el az angyali befektetés aranyszabálya. Európában az angyali befektetés 6,7 milliárd euró volt 2015-ben, melyet mintegy háromszáz ezer angyal fed le. A magyar magán befektetők ezen a piacon alulreprezentáltak ezért van még növekedési lehetőség. „Vannak, akik nagy vagyonon ülnek és unatkoznak!” – meséli tapasztalatát Károlyi Antal. Sokan nem is tudnak az angyali befektetési lehetőségekről. Eddig nem is volt olyan szervezet, mely ennek közvetítését felvállalta volna. Erre alakultunk: a HUNBAN és Nők/Üzlet/Angyalok egyesület által szervezett koalíció ebben dolgozik együtt. Az elsőnek már húsz tagja van a másodiknak már vagy húsz szervezet” – mondják. Nyitott rendszer mindkettő, mert növekedni szeretnének…

Szabó Eszter, az üzleti angyal

„Húsz évet töltöttem a GE cégcsoportjában. Rengeteg tőkét (FDI) szerveztem a közép-európai régióba, sok száz emberrel együttműködve. Volt olyan időszak, amikor minden évben új gyárat avattunk a régióban. Utána K+F központokat és szolgáltató központokat, majd azokat folyamatosan fejlesztettük. A globális, régiós és helyi érintettek összekötésében, egy stratégia mentén, óriási tapasztalatom van!” – tekint vissza Szabó Eszter szakmai életének elmúlt 20 évére. „Úgy tizenöt évvel ezelőtt egy nagyon tapasztalt amerikai kollegám magyarázta el nekem, hogy mi a ’wealth generation és management’. A GE alkalmazottak jövedelmük egy részéért részvényeket vehetnek, ennek során tudatosította bennem a kollegám, hogy a munkák eredményeként képződő jövedelem egyharmadát megtakarításban és befektetésekben érdemes félretenni.”
Idehaza családi és baráti körben nem igazán beszéltek ezekről a dolgokról. A családi példa sem volt releváns, mert a háború után mindent, amit az előző generációk felhalmoztak, államosítottak. A család öt gyerekéből négy külföldre távozott, csak ő maradt itthon. Az elmúlt évben, hogy ismereteket szerezzen a befektetések területén, többször megfordult Amerikában, hogy például a kinti családtagjai segítségével betekintést kaphasson ebbe a világba. Közel kétszáz felsővezetővel készített a régióban interjút a régió kilátásairól. lehetőségeiről.
A multi cégnél és a látogatásai során szerzett a tapasztalataival felvértezve úgy döntött, hogy üzleti angyalként is körülnéz a régióban. Így találkozott elsőként az egy fiatal házaspár által alapított, edUcate Hungary startup vállalkozással, melybe Szabó Eszter ez év januárjában szállt be. A cég MBA alapú tréningekkel a hazai oktatási rendszer és a multinacionális cégek igényei közötti hatalmas hiányt – skills gapet – segít megszüntetni a cégeknél dolgozóknál és az egyetemistáknál.
Az oktatás üzleti angol (Business English) nyelven folyik. Már öt országból érkeztek diákok, mintegy hétszázan részesülnek különböző időtartamú képzésben az egy hetestől a két-három hónapos programban. A cég most a nemzetközi terjeszkedését készíti elő.
A board tagjai, melyben Eszter is helyet foglal, szakmai tapasztalataikkal egy olyan tudás bázist alkotnak, mely hatalmas támogatást ad a nemzetközileg versenyképes ismereteket közvetítő oktatási program megvalósításához.

Szabó Eszter
Címzetes egyetemi docens a BGE-nél, a Krynica Economic Forum (Lengyelország) tanácsának tagja. A közép és kelet-európai gazdasági régió globális versenyképességének növelésével foglalkozik, angyalbefektető,ként innovatív cégek igazgatósági tagja, régiós felsővezetők stratégiai tanácsadója és konferenciák, workshopok előadója.

Skonda Mária képe

Kérjük, mondja el a véleményét