Az Istenhegyi Magánklinika is beszállna az oltásokba

Az Istenhegyi Magánklinika is beszállna az oltásokba

 

A magánklinikákat is célszerű lenne bekapcsolni a rövid időn belül tömegessé váló oltások lebonyolításába – fogalmazza meg véleményét dr. Rudas László, az Istenhegyi Klinika tulajdonosa. „Az Istenhegyi Klinikán ennek mind a fizikai feltétele adott – van elegendő hely a megvalósításhoz –, mind a szakmai tudás. Van annyi szakemberünk, szervezéshez értő munkatársunk, aki a tömeges oltásra is hadra fogható. Az oltások megszervezése, lebonyolítása ugyanis létszámigényes feladat, a jelenlegi megoldások mellett biztosan szükség lesz új kapacitásra is, ha gyorsan, sok embert akarnak majd beoltani.”

Az Istenhegyi Klinika nemrégiben jelentősen bővült. Lantos Csaba ismert vállalkozó tulajdonában volt a korábban bezárt telki magánkórház járóbeteg szakrendelője, ami tavaly az Istenhegyi Klinika területére költözött. Amikor kiderült, ez a felállás működőképes, a két szervezet kiegészíti egymást, akkor Rudas László vételi ajánlatot tett Lantos Csabának. Az üzlet megköttetett, így az Istenhegyi Klinika új szakrendelőkkel bővült. „Ezzel a bővítéssel szinte minden fontosabb szakterületet lefedünk már a gyógyászatban, a gyermeksebészettől a komplikált nőgyógyászati beavatkozásokig, az egynapos sebészet sok betegséget lefed. A két egység egyesülése milliárdos forgalmat generál, vagyis jelentős szereplője az itthoni gyógyításnak” – mondja Rudas László. A pandémia alatt sem álltak le, ám a gyógyítást ma már kötelezően megelőzi az antigén gyorstesztelés. A klinika tulajdonosa hangsúlyozza, „lennének ötletei arra, hogyan lehet a tömeges oltást zökkenőmentesen lebonyolítani.” Mint mondja, ő a fizetős megoldásokat sem vetné el…