Amikor egy vállalkozás bekerül a 100 „kistigris” kiadványba, azaz a leggyorsabban növekvő kkv-k közé, akkor a tulajdonosoknak el kell gondolkodniuk: ez szép, de hogyan tovább? Meddig lehet vágtatni felfelé? Ha sokáig, akkor az alapítók bírják-e ezt a tempót? Anyagilag, szakmailag, emberileg?
1998-ban alapítottuk a céget, 2006-ra már messzire jutottunk. És az út meredeken vitt felfelé. De miből fogjuk finanszírozni? Testvéremmel – ő orvos, én pedig ügyvéd – arra jutottunk, hogy vállalkozásunk kinőtt bennünket. Ez már nem egy kis családi cég, hanem egy nagy vállalkozás, béklyókba szorítva. Úgy döntöttünk, jobb gazdát találunk neki. Eladtuk egy akkor osztrák tulajdonú nemzetközi HR-szolgáltató cégnek.
Ettől kezdve nagyobb volt a pálya, nem voltak szakmai, pénzügyi korlátok. Mi ott maradtunk, közben más vállalkozásokkal is próbálkoztunk. Így telt el 5-6 év, amikor a cégünket megvásárló osztrák vállalkozás új tulajdonosokhoz került. Az új tulajdonos másként képzelte el a jövőt, láthatóan a mi volt cégünk sem illeszkedett jövőbeli terveihez, mint ahogy külföldön több más leányvállalatától is megvált. Ez zavart bennünket, ezért felajánlottuk, visszavesszük az üzletágat és a régi nevünket. Megállapodtunk. Még ügyfelek is jártak a megállapodáshoz.
A működés finanszírozása már nem volt nyomasztó, a kockázatviselő képességünk jelentősen megnőtt. A cég korábbi értékesítését követő években is szépen gyarapodtunk. Minden esélyünk megvolt rá, hogy tőkeerős vállalkozássá váljunk. Közben ugyanis eldöntöttük, határon túlra is dolgozunk, így Ausztriába, Németországba is közvetítettünk embereket. Ez jó ötlet volt, stabilizálta és gyorsította a növekedést. Profi szakemberekkel dolgoztunk, akik elviselték, hogy belekontárkodjak a felvételi interjúkba. Azt vallottam, nekünk olyan emberekre van szükségünk, akik a váratlan helyzeteket is jól kezelik. És közben, ha lehet, humorukat, hidegvérüket is megőrzik. A legnehezebb kérdésnél például néha működésbe hoztam az „éneklő virágomat”. Kicsit meglöktem, és a virág dalra fakadt. Én meg figyeltem a jelölt reakcióját. Ha hosszú ideig nem tért magához a meglepetéstől, esélye sem volt, hogy egy emberekkel foglalkozó, meglepetésekkel teli pályán helyt álljon.
Jól alakultak a dolgaink, kétszer is jó üzletet kötöttünk cégünkkel. Először mikor eladtuk, másodszor, amikor visszavettük a tevékenységet. De újra felmerült: hogyan tovább? Profi tanácsadókra hallgatva, idén februárban tőzsdére vittük a céget. A növekedés új fázisában új kihívásokra van szükség – gondoltuk. Reméljük, helyesen. Márciusban kitört a járvány. Váratlan helyzet, de igyekszünk megőrizni a humorunkat. És a reményt, hogy ennek is vége lesz…