A nyári építőtáborok emlékei már csak az idősebb generációk számára ismerősek. Nekik, nekünk azonban örökre felejthetetlenek maradnak, amikor a gondtalan és szabad fiatalságunk érzése először találta szembe magát az akkor még halhatatlannak tartott szocialista rendszer ostoba és következetlen butaságával.
1979 nyarán, mint a legtöbb akkori középiskolásnak, az én osztályomnak is KISZ-építőtáborba kellett mennie. A szolnoki kórház építkezésén rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista építőipar nem nagyon tud mit kezdeni egy csapat gimnazistával. Az első napok rossz tapasztalatait is sikerült felülmúlni, amikor lapátolni küldtek bennünket. A „nagy lapátolás” projekt célja nagyon egyszerű volt: egy hatalmas homokdombot kellett volna a kapott kézi szerszámokkal elhordani, hogy feltöltést készítsünk belőle egy közeli épület alapozásához. A tízórai szünetben vettem észre, hogy néhány száz méterre egy jellegzetes, sárga színű BM Volvo homlokrakodó gép dolgozik. Szintén homokot rakodott teherautókra, de nyilvánvalóan egészen más hatékonysággal, mint mi. Hamar megszületett a fejemben a megoldás: Jöjjön a gépi erő! Ez kell nekünk, nem a lapátolás!
Odamentem a brummogó sárga gépszörny kezelőjéhez, és megkérdeztem, tudna-e segíteni nekünk? Szélesen elvigyorodott, majd kacsintott egyet és csak ennyit kérdezett: Két sör? Megegyeztünk. A BM Volvo alig húsz perc alatt elhordta a homokdomb legnagyobb részét, majd távozott. Eltakarítottuk a maradék homokot, a feladat elvégezve… Minden rendben – ekkor legalábbis még így gondoltuk. Este a tábor vezetése konstatálta, hogy a gimnazisták praktikusan kezelték a napi feladatot és leleményes módon külső segítséget alkalmaztak.
Azonnal kitört a botrány. „Nem kértek a külső segítség igénybevételére engedélyt! Meg akarták spórolni a napra betervezett erőfeszítést! Bomlasztották a szocialista munkaerkölcsöt! Hozzáállásukkal veszélyeztették a többi fiatal ideológiai fejlődését! A tábor működésének erkölcsi és ideológiai céljait veszélybe sodorták!” – zápoztak ránk az elítélő mondatok. Felelősségre vontak, és csak a szerencsének köszönhettük, hogy nem küldtek bennünket haza.
Másnap reggel az építkezésen ismét feltűnt a BM Volvo. A vezető nem tűnt boldognak. Gépkezelőnk is megkapta a magáét, amiért segített nekünk. Szigorúan megtiltották neki, hogy a jövőben hasonló akciókra vállalkozzon…
Több, mint negyven év távlatából a legfontosabb tanulság örök érvényű marad. Még az igazán jól felépített és értékes hálózatok hatékonyságát is nagymértékben rontja – akár teljesen semlegesíti – a szereplők megértését, személyes elfogadását és támogatását nélkülöző, így sajnos ingatag alapokra épített célrendszer és a szinte bizonyosan eredménytelenségre ítélt dogmatikus vállalati kultúra.