Egy éve dolgozhattam a Citibanknál, amikor főnökeim azt javasolták, menjek el az egyik tapasztalt kollégával egy nagyon fontos tárgyalásra. Óriási hitelről volt szó, egy ismert multi magyar leányvállalatánál.
A tárgyalás rendben elkezdődött, az értékesítőnk vázolta az ügyletet. Utána jöttek a kérdéseik. Én egy darabig hallgattam, majd szót kértem. Először is jeleztem, nem relevánsak a kérdéseik, úgy tűnik, nem teljesen értették, melyik konstrukció számukra a legoptimálisabb . Céltudatosan és egyenesen vázoltam, mit lenne javasolt választaniuk. Higgyék el, ez a legelőnyösebb a társaságuk részére ! – zártam felvilágosító beszédemet. Egyre nagyobb lett a csend. A kollégám feszengett mellettem, de nem szólt semmit. A házigazdák hűvös udvariassággal, csak annyit közöltek, átgondolják a javaslatom, és gyorsan elköszöntek tőlünk. A tárgyalás ezzel a tervezettnél jóval előbb befejeződött.
Én akkor nem sokat vettem észre a hangulatváltozásból. Másnap az irodában hívattak a főnökeim, hogy meséljem el, miként zajlott a tárgyalás. Elmondtam. Külön hangsúlyoztam, hogy a partnereknek fogalmuk sem volt arról, milyen konstrukció a legjobb nekik, de én elmondtam. Feletteseim kiakadtak a történteken. Ezt már nem lehetett nem észrevenni. Az ügyfelet soha nem oktatjuk ki – hangzott a dörgedelem, pláne nem a cég egyik legnagyobb partnerét. Ha segíteni akarunk, akkor azt csak nagyon udvariasan, óvatosan tehetjük, inkább kérdéssel, mint határozott kijelentéssel. A beszélgetés azzal zárult, hogy ne csodálkozzam, ha következménye lesz ennek a beszélgetésnek. Addig is gondolkodjam végig, mit csináltam rosszul.
Na, ekkor már leesett a tantusz. Sok időbe telt... Odáig csak segíteni akartam. Bosszantott, hogy kissé tájékozatlanok voltak partnereink. Az tény, hogy nem udvariaskodtam velük, amikor közöltem véleményemet. Rögtön a lényegre tértem, kategorikusan fogalmaztam. Fiatal voltam, tapasztalatlan, vehemens, őszinte, céltudatos és nyers. Az udvariasság csak a legszükségesebb dolgokra korlátozódott nálam. Otthon közöltem a feleségemmel, rövid banki pályafutásom hamarosan befejeződhet.
Másnap a legrosszabbra készülve mentem a bankba. Felmértem, mit kell összeszednem, ha hirtelen távoznom kellene. És jöttek is a főnökeim… Mosolyogva. Nem értettem. Ennyire örülnek, hogy kirúgnak? Aztán megveregették a vállam: azért máskor ne ilyen durván akarjak segíteni! És még hozzátették: a nagy multi főnöke reggel telefonált. Átgondolták, amit mondtam, elfogadják a javaslatom. Tényleg az a legjobb nekik…
Megtanultam a leckét: azóta nemcsak arra figyelek, hogy mit mondok, hanem arra is, hogyan. Tehát nem csak a zene, a melódia is fontos! Maradtam céltudatos, de udvarias emberré váltam.