1990-et írtunk. A férjem évekig Ausztriában dolgozott, tanulta a kapitalizmust, és közben itthon kezdtünk vállalkozni. A Budapesti Autószalon volt az első projektünk 1988-ban, ami sikeres volt. Ez megteremtette a későbbi vállalkozások anyagi alapjait. Akkor indult a vadkapitalizmus első komoly időszaka, furcsa átmenettel az állami cégek romjaiból.
Egyik nap azzal jött haza a férjem, hogy van egy irodabútor boltunk. Egy diktafon kiállítást rendezett a Schäfer shopban, ahol a nyugdíj előtt álló üzletvezető – nevezzük most Gizikének – elmondta, hogy a tulajdonos Ramovill hónapok óta nem fizeti a bérleti díjat, szerinte az üzlet átvehető. A férjem átment a bérbeadóhoz, kifizette a hátralékot, felhívta az osztrák forgalmazót, hogy mostantól övé az üzlet. Azonnal átírták rá a szerződéseket és indult az új üzletág. Egyik barátunk, a Peugeot üzletág vezetője mesélte, hogy a következő munkamegbeszélésen a Ramovill vezérigazgatója megkérdezte: Gizike hol van? Már a Haris Kereskedőháznál dolgozik – mondták a kollegái. Akkor ki vezeti a Schäfer Shopot? –hangzott a következő kérdés. Már az is a Haris Kereskedőházé – válaszolták. A kapitalizmus gerillaakciója volt ez a lépés.
Tíz hónap múlva a férjem borúsan járkált fel s alá. Kérdésemre elmondta, hogy likviditási gondjaink vannak, pedig jó forgalmat csinálunk. Átnéztem a számlákat és a bankkivonatokat, a pénztárt, kiderült, hogy 27 millió kintlévőségünk van, és másfél millió kasszahiányunk. A karácsonyi bejglisütés helyett kintlévőségeket hajtottam be három hétig. Szerencsére csak olyan ügyfeleink voltak, mint az American Express, vagy a Johnson és Johnson, így inkább kallódtak a számlák, ne, volt szándékos a tartozás. Három hét alatt befolyt a kintlévőség. Akkor az volt a szabály, hogy egy évig lehetett behajtani a kintlévőségeket. Ha nem sikerült, elbuktuk. Így komoly tétje volt a határidőnek.
A kasszahiányt viszont nem értettem. Rákérdeztem Gizikénél, hogy mivel lehet ezt magyarázni. Odalépett az öltözőszekrényéhez, Népszabadságba csomagolt pénzkötegeket vett elő. Egymillió háromszázezernél megkérdezte, hogy mennyi hiányzik még, majd sóhajtva elővette a maradék kétszázezer forintot. Nem hittem a szememnek! Döbbenten ültem az asztalnál. Az előfordul, hogy valaki elsikkaszt másfél milliót, de hogy visszaadja?! Találtam még barterszerződést is, mely szerint irodabútorokat cseréltünk mikrohullámú sütőre. Kérdeztem Gizikét, hogy hol vannak a mikrók? Hát nálam, otthon – válaszolta minden zavar nélkül. Nem értette, hogy miért problémázom ezen. Otthon megkérdeztem a férjemet: Te hogyan ellenőrizted az üzletet? Megkérdeztem Gizikét, hogy minden rendben van-e? – válaszolta. Hát így indult a hazai kapitalizmus.