Los Angelesben jártam az 1990-es évek elején. Az American Film Market rendezvényén vettem részt, filmvásárlóként. Kiválasztottam a szóba jöhető műveket, és másnapra találkozót beszéltem meg a forgalmazókkal. Reggel szisztematikusan bepakoltam a táskámba a jegyzeteimet, a cégpapírokat, az aláírási címpéldányt és természetesen a bélyegzőt. Amikor minden megvolt, indulhattam a tárgyalásra.
A találkozón gyorsan túl voltunk az udvariassági formaságokon, jöhetett a lényeg. Írásban is átnyújtottam, milyen filmeket szeretnék megvásárolni. Átnézték, bólintottak. Árban sem volt vita, így elővettem az aktatáskámat, hogy átadjam a cégpapírokat. Kissé nehézkesen ment, egyenként tudtam csak kikotorni az iratokat. Partnereim kíváncsian lesték, mit csinálok. Nekem egyre kínosabb lett, ahogy nézték, miket pakolok az asztalra. Rákérdeztek, mire jók azok a papírok. Próbáltam elmagyarázni, hogy ezekkel igazolom magam és a céget, amit képviselek. Nálunk ez így szokás. A cégbírósági papír bizonyítja, hogy létezik a vállalat. Az aláírási címpéldány azt, hogy jogosult vagyok a nevében eljárni, a pecsét az meg pecsét…
Furcsán néztek rám. Az okmányokat nem kérték, a bélyegzőt, mint egy kuriózumot, megcsodálták, majd felálltunk, kezet fogtunk és ezzel az üzlet megköttetett. Persze, azért azt ők sem felejtették el megemlíteni – hogy érezzem, náluk is vannak fontos elemei az üzletkötésnek –, egy hónapon belül várják az ellenérték kifizetését. A filmkópiákat már másnap megkaptam, ezt követően hazarepültem, és rögtön utaltam a vételárat. Utána – és csak utána – megjött a részletes szerződés is. Így már semmi akadálya nem volt a filmek hazai forgalmazásának.
Azóta gyakran eszembe jut ez az amerikai „kaland”. Próbálok itthon is így eljárni. Kézfogással szentesíteni az üzletet, mindent azonnal fizetni és bízni abban, hogy a másik fél is betartja a szóbeli megállapodást. Általában ennyivel nem érik be üzletfeleim. Nekik kell a cégbírósági igazolás, az aláírási címpéldány és leginkább a pecsét. Pedig ez utóbbival már tényleg nem szolgálhatok. Már itthon sem kötelező, de sokan nem tudnak szabadulni attól a téveszmétől, hogy csak a pecsét tesz hivatalossá egy-egy megállapodást.
A bizalom hiányát általában nem tudja pótolni a kézfogás. Kellenek a papírok, a bélyegző. Ezzel biztosítják be magukat az üzletfelek, noha eddigi tapasztalataim alapján a kézfogással szentesített üzletek zárultak a legnagyobb megelégedéssel, mindkét fél részére.