Meglepő dolgok történtek ötvenedik születésnapomon, amit magyar, osztrák, szlovák és román kollegákkal ünnepeltem együtt. Olyanokkal, akikhez 25 éve szoros szakmai és baráti kapcsolat fűz.
Az összejövetelt Sopronban tartottuk. Abban a városban, melynek határállomásán bő negyedszázaddal korábban raktárnokként és fuvardíj-számfejtőként kezdtem vasutas pályámat. Tizenhat évig dolgoztam itt a GySEV-nél. Izgalmas idők voltak, német nyelvterületen volt a munkánk, főleg osztrákokkal. Minden nap nagyon fel kellett készülnöm szakmailag és az idegen nyelv miatt is. Akkor még nem tudtam, hogy az osztrák kapcsolat meghatározó lesz az életemben.
A születésnapi találkozón már az osztrák tulajdonban lévő piacvezető árufuvarozó társaság, a Rail Cargo Hungaria (RCH) vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke voltam. Meglepetésemre a korábbi magyar közeledési miniszter, Siklós Csaba, felügyelő bizottságunk elnöke köszöntőjében azt kívánta nekem: karrieremben meg se álljak addig, amíg Európa második legnagyobb teherfuvarozó vasútvállalatának, a Rail Cargo Austria-nak egyik csúcsvezetője nem leszek. Ő csak logikusan gondolkodott, hiszen a Kárpát medence vasúthálózata a monarchia idején épült ki és ezért ebben a dimenzióban működtethető leghatékonyabban. A hozzászólást mégis kínosnak éreztem, mivel a tulajdonos osztrák cég egyik vezető képviselője is hallotta. Ő azonban barátsága jeléül és talán egyféle bíztatásként mindenki előtt egy tradicionális osztrák bőrnadrággal ajándékozott meg mondván, erre még szükségem lehet Bécsben. Egy szlovák barátom, szintén vasútvállalati vezető, erre elővett egy komplett szlovák tátrai népi öltözetet, amibe ott a helyszínen felöltöztetett.
Siklós Csaba jóslata beteljesült, mert néhány évvel később valóban önmagam főnöke lettem, amikor a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagjává választottak.
Az öltözködésemben egyébként lehet valami, ami arra inspirálja üzleti partnereimet és barátaimat, hogy változtassanak rajta. Román kollégáim például egyszer megajándékoztak a román nemzeti futballválogatott hivatalos mezével Kovács Imre felirattal. Ráadásul ragaszkodtak ahhoz, hogy felvegyem. Mit mondjak, nagyon jól esett, ugyanakkor ebben annak jelét láttam, hogy az árufuvarozó társaságok mindenütt elfogadják, hogy a régióban csak együttműködéssel lehet hatékonyan működtetni a vasúti fuvarozást.
Bécsi irodámban egyébként mindig készenlétben tartom Bocskai öltönyömet, de lélekben a régió valamennyi viseletét hordom.