Az üzleteknél természetesen vannak etikai normák. Ezeket minden magára valamit adó cég betartja. Ám vannak előítéletek is, amelyeken nehéz túljutni. Ha sikerül, mindenki jól járhat.
Sok évvel ezelőtt a vállalat tevékenységi körébe beletartozott a faipari profil is. Jó minőségű, szibériai fenyőre volt szükségünk a gyártandó termékekhez. Felmértük a piacot, a beszállítói lehetőséget, tanácsot kértünk a budapesti orosz nagykövettől is, aki azt mondta: két lehetőségünk van. Vagy céget alapítunk Szibériában – ezt elvetettük, mondván, nem tudnánk innen irányítani az ottani munkát. Vagy a helyi börtönnel állapodunk meg, ott helyben ők lehetnek a legmegfelelőbb partnereink. Meghökkentünk. Idegenkedtünk az ötlettől, hosszasan gondolkodtunk, s végül meggyőztük magunkat: miért ne?
Mindenki lebeszélt az üzletről, mert ehhez nekünk kellett a helyszínre szállítani több százmillió forint értékben kitermelő gépeket. „Se fa, se gép nem lesz” – jósolták sokan, de mi akkor már eldöntöttük: megpróbáljuk. Tárgyaltunk az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet igazgatójával Moszkvában, aki beajánlott minket a jekatyerinburgi helyi vezetőhöz. Ő pedig azt javasolta: menjünk el a helyszínre, nézzük meg a terepet. Bevállaltuk. Moszkvából odarepültünk, onnan pedig vonatra szálltunk. Egy mozdonyból s egy kocsiból állt a „szerelvény”, ami több mint három órán át pöfögött a szibériai hómezőkön. Nem volt leágazás: az egy sín egyenesen a börtönbe vezetett. Aggódtunk. próbáltunk vicceket mesélni, hogy elhessegessük a gondolatokat arról, hogyan fogunk mi visszamenni még aznap Jekatyerinburgba? Vagy ha ez nem sikerül, hol fogunk lakni? A börtönben? Ez is megoldódott: a börtönparancsnoknak volt egy jól felszerelt dácsája a méteres hó falak között, ahol elszállásoltak bennünket. Az üzlet megköttetett, a visszautat már egy sínen haladó Volgával tettük meg. Gyorsan, komfortosan.
Itthon összeszedtük a munkához szükséges gépeket, s vonatra raktuk. És számoltunk: mi történik akkor, ha esetleg elvesznek, miként kezeljük majd a kárt? Vagy mi lesz akkor, ha megérkeznek, de nem megfelelő minőségű fát kapunk? Végülis: minden megtörténhet. De azért bíztattuk egymást: miért csapnának be, amikor ez mindenkinek hasznos? Munkát adtunk, a munkához gépeket, a fa ellenértékét kifizetjük. Nekünk is jó, mert jó minőségű a fa, s a piaci árnál olcsóbban jutunk hozzá.
Az aggodalmak csak akkor múltak el igazán, amikor az első fa szállítmány megérkezett. És utána jött a többi. Úgy, ahogy megállapodtunk. Ha időközben nem zártuk volna le ezt az üzletágat, talán még ma is kereskednénk az orosz börtönlakókkal. Nem rajtuk múlt, hogy ennek az üzletnek vége lett.