Jelenlegi hely

Azzal kell üzletelni, akivel lehet

Felcsuti Zsolt, az MPF Holding elnök-tulajdonosa
Felcsuti Zsolt, 365 üzleti történet, MPF Holding
"Nem volt leágazás: az egy sín egyenesen a börtönbe vezetett. Aggódtunk. próbáltunk vicceket mesélni, hogy elhessegessük a gondolatokat arról, hogyan fogunk mi visszamenni..."

 

Az üzleteknél természetesen vannak etikai normák. Ezeket minden magára valamit adó cég betartja. Ám vannak előítéletek is, amelyeken nehéz túljutni. Ha sikerül, mindenki jól járhat.

Sok évvel ezelőtt a vállalat tevékenységi körébe beletartozott a faipari profil is. Jó minőségű, szibériai fenyőre volt szükségünk a gyártandó termékekhez. Felmértük a piacot, a beszállítói lehetőséget, tanácsot kértünk a budapesti orosz nagykövettől is, aki azt mondta: két lehetőségünk van. Vagy céget alapítunk Szibériában – ezt elvetettük, mondván, nem tudnánk innen irányítani az ottani munkát. Vagy a helyi börtönnel állapodunk meg, ott helyben ők lehetnek a legmegfelelőbb partnereink. Meghökkentünk. Idegenkedtünk az ötlettől, hosszasan gondolkodtunk, s végül meggyőztük magunkat: miért ne?

Mindenki lebeszélt az üzletről, mert ehhez nekünk kellett a helyszínre szállítani több százmillió forint értékben kitermelő gépeket. „Se fa, se gép nem lesz” – jósolták sokan, de mi akkor már eldöntöttük: megpróbáljuk. Tárgyaltunk az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet igazgatójával Moszkvában, aki beajánlott minket a jekatyerinburgi helyi vezetőhöz. Ő pedig azt javasolta: menjünk el a helyszínre, nézzük meg a terepet. Bevállaltuk. Moszkvából odarepültünk, onnan pedig vonatra szálltunk. Egy mozdonyból s egy kocsiból állt a „szerelvény”, ami több mint három órán át pöfögött a szibériai hómezőkön. Nem volt leágazás: az egy sín egyenesen a börtönbe vezetett. Aggódtunk. próbáltunk vicceket mesélni, hogy elhessegessük a gondolatokat arról, hogyan fogunk mi visszamenni még aznap Jekatyerinburgba? Vagy ha ez nem sikerül, hol fogunk lakni? A börtönben? Ez is megoldódott: a börtönparancsnoknak volt egy jól felszerelt dácsája a méteres hó falak között, ahol elszállásoltak bennünket. Az üzlet megköttetett, a visszautat már egy sínen haladó Volgával tettük meg. Gyorsan, komfortosan.

Itthon összeszedtük a munkához szükséges gépeket, s vonatra raktuk. És számoltunk: mi történik akkor, ha esetleg elvesznek, miként kezeljük majd a kárt? Vagy mi lesz akkor, ha megérkeznek, de nem megfelelő minőségű fát kapunk? Végülis: minden megtörténhet. De azért bíztattuk egymást: miért csapnának be, amikor ez mindenkinek hasznos? Munkát adtunk, a munkához gépeket, a fa ellenértékét kifizetjük. Nekünk is jó, mert jó minőségű a fa, s a piaci árnál olcsóbban jutunk hozzá.

Az aggodalmak csak akkor múltak el igazán, amikor az első fa szállítmány megérkezett. És utána jött a többi.  Úgy, ahogy megállapodtunk. Ha időközben nem zártuk volna le ezt az üzletágat, talán még ma is kereskednénk az orosz börtönlakókkal. Nem rajtuk múlt, hogy ennek az üzletnek vége lett.