Jelenlegi hely

Zágrábból a Cebu szigetre, 135 tonnával

Csépán István, a UTC Overseas európai igazgatója
Csépán István, a UTC Overseas európai igazgatója
„Éppen hurrikános időszak volt. Nagyon pontosan kellett belőni a szállítás napját, hogy ne kerüljünk bajba…”

 

Minden ember életében adódik legalább egyszer egy olyan jelentős feladat, aminek elvégzésére egész életében büszke. Nálam ez 2013-ban jött el, és 135 tonnát nyomott.

Súlyos és bonyolult munka volt. Egy 135 tonnás (= 135 ezer kg) transzformátort kellett a zágrábi repülőtérről a Fülöp szigetekre szállítani. Csak repülőgép jöhetett szóba, abból is csak egy volt képes erre, az ukrán Antonov légitársaság AN-225 -ös gépe. De még azon se lehetett akárhogyan elhelyezni: szállítókeretet kellett készíteni a megfelelő tehereloszlás végett. Több millió dollárba került csak a szállítási költség! Hosszadalmas, sokszintű egyeztetést folytattunk, hogy minden biztosíték összejöjjön a pontos szállítás érdekében. Mi, a szállítmányozók álltunk a kör közepén, amolyan villámhárítóként, vagy mediátorként: a gyártó, a fuvarozó és a megrendelő jogos és néha túlzó igényeit kellett közös nevezőbe simítanunk.

És amikor már majdnem aláírtuk a szerződést, ami után rögtön ki kellett volna fizetnünk a repülő díját – igen, itt előrefizetés van, a légitársaság egy centit se repül, míg nincs számláján a pénz–, azt mondta a repülős cég egyik vezetője: legyünk nyugodtak, ők figyelik a hurrikán-híreket. Micsoda? Hurrikán? Akkor derült ki, hogy a Csendes óceánon lévő Cebu szigeten – a Fülöp szigetek egyik része, a célállomás – éppen „hurrikános” időszak volt. Nagyon pontosan kellett belőni a szállítás napját, hogy ne kerüljünk bajba. Attól tartottam, hogy az utolsó pillanatban dől össze a heteken keresztül egyeztetett menetrend.

Szerencsénk volt. Egy pénteki napon berakodtunk a repülőgépbe, és a következő kedden szállt le a szigeten. Pontos volt az időzítés. A hurrikán (trópusi forgó vihar) éppen elvonult, még minden vizes volt, de már semmi sem veszélyeztette a leszállást. Aztán mire elrendeztünk mindent, jött a hurrikán utólökete… A transzformátort két kolléganőm kísérte az óriási repülőn. Jutalomnak szántuk e lehetőséget, kérdés, hogy ez mennyire sikerült… De hogy életre szóló élmény volt, az biztos.  Nem a kényelem miatt – egy áruszállító gép nem az utasok élményutazásával törődik –, inkább azért, mert a világ legnagyobb áruszállító gépén repülhettek.

Én Bécsből egy utasszállítóval jutottam a helyszínre, így mire a hatalmas AN-225 -ös gép leszállt, a helyi fuvarossal együtt fogadtam a rakományt. Amikor a gép begurult, ők körbeálltak, fogták a köteleket és egymás kezét. A kör közepén 2-3 csirke nyakát kicsavarták, s a vérrel bekenték a köteleket. Ezzel a rítussal „biztosították”, hogy a szállítmány szerencsés megérkezte  után hasonlóan sima legyen a továbbszállítás is.

Az volt. Az akció a transzformátor átadásával befejeződött. Megcsináltuk! Vörösmarty Mihály szavaival: Ez jó mulatság, férfimunka volt!