Jelenlegi hely

A versenytárstól jött az új vezető

Fehér László, a Corwell csoport ügyvezető igazgatója
Fehér László, a Corwell csoport ügyvezető igazgatója
„Néha aggodalommal figyelt, hiszen élete főművét teheti most tönkre valaki, akit ráadásul ő hívott oda…”

 

Sajnáltam. Tizenkét évig építettünk egy céget. Sokan voltunk tulajdonosok, valami félre ment közöttünk, eladtuk. Ez volt a legkisebb rossz.  Jobb híján külföldre mentem, tapasztalni, erőt gyűjteni, tanulni. Eközben akadtunk össze a korábbi nagy versenytárs tulajdonos vezetőjével. Tizennyolc évig volt a vállalkozás első embere, „visszább akarok lépni”, mondta. Tiszteltem, becsültem őt. 2008 végén tárgyalni kezdtünk. Jókat beszélgettünk, ami biztató volt a közös munka szempontjából. 2009. február 2-tól már én voltam az ügyvezető.

Különös világba csöppentem, egészen más volt, mint az én korábbi cégem. Más vezetői stílus, más dolgozói mentalitás. Én magamban rögtön elneveztem tudományos kft-nek. Az előző ügyvezető/tulajdonos mérnök volt, nagy szaktudással, óriási tekintéllyel. Karizmatikus vezető, hallgattak rá, lesték minden szavát, döntéseit. A vállalat életét egyértelműen ő határozta meg, lapos szervezet, kevés struktúrával, de nagy teljesítménnyel, kimagasló eredményekkel.

Ebbe a tudományos kft-be csöppentem bele én, a kereskedő, az ember- és érzelemorientált vezető, aki szereti meghallgatni és meghallani, gondolkodásra, döntésre késztetni a körülötte lévőket. Sokat jártam külföldön, az ottani hatások miatt talán lazább stílust képviseltem, de szerettem, ha a szervezet áttekinthető, strukturált, világos döntési szintekkel, kiszámítható vezetői normákkal. Hirtelen két egészen más világ találkozott.

Tudom, nem lehetett könnyű elődömnek azt látni, hogy az új ember másként irányít, mint ő. Sokszor nyugtatgattam, higgye el, én is felérek a hegy tetejére. Más úton, más módszerekkel, de ott leszek, majd ott találkozunk. Hitte is, nem is, de tűrte, s figyelt. Néha aggodalommal, hiszen élete főművét teheti most tönkre valaki, akit ráadásul ő hívott oda. Megértettem őt, nem is tudom én miként kezeltem volna ezt fordított helyzetben.

Az összecsiszolódásunkat nagyban segítette, hogy az alapértékeink megegyeztek. Az adott szó kötelezett, ha valamiben megállapodtunk, azt betartottuk. Mindkettőnkben ugyanaz az üzleti elhivatottság dolgozott, mindennap úgy kelünk fel, hogy ma kell tenni azért, hogy a holnap jobb legyen. A kollégákkal is egyre jobban értettük, megismertük egymást, így a cég átszervezése során többen nagyot léphettek előre. Oda, ahol kiderülhetett, milyen fantasztikus képességeik, tartalékaik vannak. Azóta többen igazán jó vezetőkké váltak.

Amikor már a cégben több helyen fedeztem fel tevékenységem tapintható nyomait, akkor éreztem úgy, hogy otthon vagyok. Jó két-három év kellett hozzá, és sok-sok türelem, megértés. Mindenki részéről. Köszönöm a türelmet, amit kaptam. Megérte.