
Nem, mi nem voltunk 635 napig a jég fogságában, mint Ernest Shackleton sarkkutató, aki az Antarktiszon akart átkelni 28 fős legénységgel. Amikor a hajó hatalmas jégtorlaszok közé szorult, majd a jégmozgás szét is zúzta, a túlélés lett az új cél. Szigorú napirend szerint éltek: dolgoztak, de játszottak is, fociztak a jégen, zenéltek, énekeltek. A csapatot egyben kellett tartani, nemcsak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is épen. Bár a kapitány nem látta előre a katasztrófát, de tudta, „normális körülmények” között is emberfeletti küzdelem vár rájuk. A szorongást, a félelmet oldhatja a közös zene, ének.
Jól kalkulált. A 635 napot túlélték. Egytől egyig. Ma Shackletont Nagy-Britannia hősei között tartják nyilván. Tudósok elemzik a túlélési módszertanát, vezetéselméleti kurzusokon mutatják be, miként kell egy válságot levezényelni, egészségesen túljutni rajta.
2011-ig nem hallottam Shackletonról. Akkor a Harvard Business Review-ban olvastam egy tanulságos cikket róla. Az adótanácsadás és könyvvizsgálat területére akkor gyűrűzött be a válság. Tudtuk, hogy mi sem maradunk érintetlenek, de a változás mértéke mégis meglepő volt. Szinte egyik napról a másikra negyedével csökkent a korábbi rendelésállomány. Hirtelen, drasztikusan. A válságot ugyanis itt még néhány vállalati különadó is súlyosbította, és több német partnerünk kivonta vállalkozásait az országból.
Nehéz helyzetben kerültünk, ami rendkívüli megoldásokat igényelt. Shackleton példája megmutatta, hogy a legreménytelenebb helyzetet is túl lehet élni, ha egy irányba húz a csapat, ha képes elszakadni a megszokott gyakorlattól. Egy válságot Darwin szerint nem a legerősebb, nem a legnagyobb, hanem az éli túl, aki képes alkalmazkodni. Rugalmas hozzáállást kértünk hát a kollégáktól, hiszen csak együtt tudtuk e helyzetet kezelni.
Nem számított, ki mit csinált korábban, milyen magasan volt a hierarchiában, mindenkinek azt kellett tennie, amire az adott pillanatban szükség volt. Ha úgy hozta a sors, nálunk a könyvvizsgáló transzferár dokumentáció készítésében segített, az adótanácsadó pedig céget értékelt… Egy pillanat alatt átképeztük magunkat az aktuális feladatokra.
Mi is túl akartuk élni a hirtelen csapást, egyben tartva a csapatot. Nálunk is sok olyan különleges személyiség volt (van), aki színesebbé tette, teszi a munkát. Senkit nem akartunk elveszíteni. Fegyelmezettek voltunk, és nagyon céltudatosak, hiszen tudtuk, egy hajóban evezünk. Cégünk megerősödött csapatszelleme, összetartása meghozta eredményét. Azóta árbevételünk, munkatársaink száma csaknem megháromszorozódott. 2021-ben már az alapításunk huszadik évfordulóját ünnepelhetjük. Shackleton kapitány példája sokat segített.