Jelenlegi hely

Papa, hozzál már haza belőle egy kicsit!

Herdon István, a Xanga Cégcsoport tulajdonosa
Herdon István, a Xanga Cégcsoport tulajdonosa
„Átvilágítanák a cégemet, mert minden valószínűség szerint átléptem az akkori vagyonküszöböt”

 

Húsz évvel ezelőtt néhány fiatal munkatárssal azt mondtuk, majd mi csinálunk munkát magunknak. Olyat, amiből mindannyian jól fogunk élni. A nagy döntés az én belvárosi „lakásirodámban” született – ez volt az egyik alapja az új vállalkozásnak. A másik pedig a hatéves kereskedelmi, plusz hétéves befektetési bankos múltam. A többiek sem voltak zöldfülűek, így hát úgy véltük, minden tudásunk megvan a sikerhez.  S mivel ambícióval sem álltunk rosszul, habozás nélkül belevágtunk a külföldi cégeknek nyújtandó komplex tanácsadásba. És utána sorban jött a többi vállalkozás… Ipari fejlesztések, saját ipari park…

Egyik reggel rövid beszélgetésre jött hozzám egy ismerős újságíró. Nagyfelbontású képeket kért, meg adatokat, üzleti információkat. Aztán azt mondta, átvilágítanák a cégemet, mert minden valószínűség szerint átléptem az akkori „vagyonküszöböt”, és benne leszek a 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadványban. Nem nagyon tudtam, hogy mi ez, így nem is szóltam róla senkinek. Később beszélgettem erről a kollégáimmal, és úgy láttuk, szép-szép a vagyonlimit, meg hogy én ezt átléptem, de biztosak voltak benne, hogy annyiért nem válnék meg a cégemtől. A vállalkozás nekem, nekünk sokkal többet jelent egy akármilyen szép nagy kerek összegnél.

Jó dolog, ha sok pénze van az embernek, de nem ezért vágtunk bele. Sokkal inkább azért, mert élvezzük, amit csinálunk, szeretjük az önállóságot, az újdonságot. Én például nagyon szeretek külföldön üzletet kötni. Ott nincs előítélet. Az van, amit akkor és ott nyújtunk, legyen az jó, vagy rossz. Ez a valóságos piac és a valóságos mérce.  És ezzel jó folyamatosan szembesülni. Mindig ülhet és ül is velem szemben egy okosabb, kreatívabb, gazdagabb, és ráadásul fiatalabb partner, aki talán még jobb is, mint én voltam egykor.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak, amikor megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadvány. Mivel ennek hírét a helyi sajtóban is megírták, sokan olvasták napközben. Folyamatosan hívtak, hogy benne vagyok. Gratuláltak.  Este a család is csak erről beszélt. Sára lányom pedig, aki 12-13 éves volt akkor, ártatlan szemekkel így fordult hozzám: Papa, neked ennyi pénzed van? Hozzál már haza belőle egy kicsit!

Jót mulattam a dolgon. Megkérdeztem, mire kellene. Mivel teljesen normális, hétköznapi dologra kért pénzt, meg is kapta. Nem magyaráztam el neki, hogy a kiadványban megjelenő milliárdok nem kézzelfogható ezresekben és tízezresekben vannak, hanem hosszú távú befektetésekben, cégekben, vállalkozásokban. Innen nem célszerű pillanatnyi hangulatunk szerint egy-két milliót kivenni. Akkor ezt még nem értette volna meg. Úgy hiszem, ma már látja, milyen teljesítmény van a pénz mögött.