Egy magyar tulajdonú céget vezettem 2003-ban, amikor a MÁV elővárosi motorvonatok beszerzésére írt ki közbeszerzési pályázatot. Szerettünk volna ezen részt venni, de egyedül nem ment volna. Kellett mellénk egy olyan húzónév, egy szakmai tekintély, gyártói háttér, amellyel eséllyel pályázhattunk. Körbe néztünk a piacon, majd azt javasoltam, próbáljuk megnyerni a svájci Stadler céget. Nemzetközileg ismert, a magyar piacon azonban nem volt jelen. Az ötletet tett követte. Találkozót kértem a vezérigazgatótól, Peter Spuhlertől. Sikerült alaposan meglepnem, amikor előálltam az elképzelésünkkel. „Magyarország egy Siemens-ország. Gondolja, hogy van értelme pályáznunk?” – kérdezte kételkedve, de beleegyezett, hogy megpróbáljuk. A FLIRT vonatokról akkor már tudni lehetett, hogy túljutottak a tesztfázison, korszerű technológiát képviselnek, és rövid időn belül a svájci vasúton járnak. Ez nyomós érv lehetett egy modernizációt megcélzó magyar vasúttársaságnál is.
Jól kalkuláltam. A sok fordulós és sok fordulatos, elhúzódó pályázaton végül a mi konzorciumunk lett a nyertes. Ünnepeltünk. Én azonban nem sokáig lehettem elégedett, mert a cégemnél olyan változások indultak, amelyekkel nem értettem egyet. Távoztam. Sajnáltam, hogy ez a projekt nélkülem valósul meg, de az adott helyzetben ez volt a legjobb megoldás. Peter Spuhler a svájci televízió híreiből értesült e fejleményről. Nem örült neki, hiszen én voltam az összekötő ember a magyar és a svájci cég között, én voltam, aki végig vitte velük a pályázatot. Ekkor már 2005-t írtunk. Októberben ismét kiutaztam hozzá, ezúttal már egy másik tárgyalásra. Arról volt szó, hogyan tudnánk a jövőben is együtt dolgozni.
Kész elképzeléssel érkeztem. Olyan javaslatot tettem le, amiben bőven akadt tér az alkura. És arra is felkészültem, hogy hosszan kell majd győzködnöm, miért is éri meg nekik Magyarországon céget alapítaniuk. Mert ezt javasoltam. Végig gondoltam, hogy a jövőben nemcsak a 30 FlIRT-vonat szállításával lehet számolni, és nem is csak az opcionálisan a szerződésben szereplő még harminccal, hanem újabb megrendelésekkel is, ezek karbantartásával, felújításával. A MÁV korszerűsítésébe is sok területen be lehet kapcsolódni. És természetesen megfogalmaztam azt is, hogy én milyen szerepet képzelek el magamnak. Peter Spuhler figyelmesen végighallgatott, végül csak ennyit mondott. „Megállapodhatunk, uram!” 2005 december 1-én már létre is jött a Stadler Trains Magyarország.
Hárman voltunk induláskor: egy titkárnő, egy sofőr és én. Ma már több mint hatszázan vagyunk, három telephelyen gyártunk, karbantartunk. S hogy mi lett az előző cégemmel? Régi formájában már nem létezik. Sajnálom.