Ez még az 1990-es évek végén történt. Akkoriban az ING Barings magyar cégének vezérigazgatója voltam. Megbízást kaptunk, hogy a Pannon GSM (ma: Telenor) számára szervezzük meg a nyilvános kötvénykibocsátást, forintban. Hogy ne kelljen „agyonelemezni” az akkor még kicsi magyar vállalatot, az anyabankunk százszázalékos garanciát adott. Ilyen biztosítással a kötvény rögtön AA minősítést érdemelt ki, ami jobb volt, mint az ország besorolása. Az ügylet simának, biztonságosnak tűnt. Annál is inkább, mert a tőkepiaci felügyelettel folyamatosan egyeztettünk, s folyamatosan megkaptuk a jóváhagyást a részállomásoknál. A végén azonban szükség volt még a kibocsátói engedélyre. Ez már rutinfeladatnak tűnt ilyen előzmények után, ezért a kibocsátás indulása előtti napra nagy nemzetközi sajtótájékoztatót szerveztünk.
A nyilvános bejelentésre idejött a holland bank anyavállalatának vezérkara is. Az én csapatom büszkén feszített az eseményen. Egészen addig, míg délben kézhez nem kaptuk a tőkepiaci felügyelet határozatát: a kibocsátást elutasították. Egy pillanat alatt leizzadtunk, bepánikoltunk, majd eszeveszett tempóban intézkedni kezdtünk. Négy óra alatt el kellett érnünk, hogy az elutasítás engedéllyé változzon, mert különben… Pokoli négy óra volt! A kibocsátási tájékoztató kinyomtatva, a másnapi jegyzés indítása megszervezve, a kötvényjegyzők – zömmel magyar bankok – készenlétben, a nemzetközi vezérkar meg dicsőségre éhesen itt…
Tudtam, előzetesen be kellett volna mennünk a felügyeletre, s elhozni az engedélyt… Azt is értettem, miért jött az elutasítás. Törvényben volt szabályozva, hogy egy nyilvános kötvényt kibocsátó vállalat a saját mérlegfőösszegének hány százalékát bocsáthatja ki. Az akkori Pannon GSM tőkestruktúrájában ez a kötvény – több mint 150 millió dollár – jelentős külső tőkebevonást jelentett, jóval túllépve a meghatározott korlátot. Viszont mi úgy gondolkodtunk, hogy mivel Európa egyik legnagyobb bankja felülgarantálja a kibocsátást, gyakorlatilag minden kockázatot átvesz. Vagyis olyan ez, mintha ő bocsátaná ki a papírt, csak más cég neve szerepel az ügyleten. Ezzel érveltünk, meg azzal, hogy egy ilyen kötvénykibocsátás az egész magyar értékpapír-piacot élénkíti, pozitív impulzust jelent a többieknek is.
Ez így is volt. Akkoriban még a szabályok nem voltak „kőbe vésve”, így meggyőzhettük erről az illetékeseket. A pénzügyminisztertől kezdve a jegybank elnökön át, a tőkefelügyelet vezetőjéig, mindenkivel beszéltünk. A nap végére az elutasításból engedély lett.
Arra nem emlékszem, elmeséltem-e ezt a főnökeimnek. Lehet, hogy nem. Elég volt, hogy mi tudtuk: egy óriási nemzetközi blamázst úsztunk meg. Igaz, a pokoli órák előidézésében is volt szerepünk...