Kilenc évet dolgoztam Ausztráliában. A rendszerváltás előtt kezdtem, jóval utána jöttem haza. Ausztráliában amolyan kelet-európai Krokodil Dundee-nak éreztem magam. Korábban itthon az Európa szerte sikeresnek és népszerűnek tartott Fórum szállodát vezettem, tehát voltak tapasztalataim a szállodavezetésről, piaci módszerekről, ott induláskor az első napokban mégis csetlettem-botlottam. Aztán belejöttem. Nem rajtam múlt, hogy az ottani munkám végül egészen más lett, mint amiben megállapodtunk.
Egyik fórumos vendégem csábított ki. Tetszett neki az általam veztett FORUM szálloda működtetése, azt szerette volna, ha Ausztráliában a meglévő luxusszállodájuk köré egy ausztrál-ázsiai szállodacsoportot szervezek. Izgalmasnak ígérkezett ez a munka, ezért a családommal együtt a teljes itthoni háztartásunkat, bútorostól, összecsomagoltuk, és költöztünk. A kinti szálloda az Ansett Australia Airlines tulajdonában volt, ennek pedig részben a TNT nemzetközi szállítócég volt a gazdája. Vagyis bármit és bármennyit vihettünk ki, ingyen.
Egy januári napon érkeztünk ki, az iskolai tanítás ott februárban kezdődött. A gyerekek szempontjából ez ideális volt, bár angolul még nem tudtak. Alig kezdtem el dolgozni, amikor a repülőpilóták sztrájkolni kezdtek. Nem foglalkoztam vele, hiszen ilyet addig én Magyarországon nem éltem át, azt hittem, egy-két nap alatt lefut az egész. Fél évig tartott, ez idő alatt megszűnt a légi közlekedés, jelentősen megszünt a belföldi és beutazó turizmus, a katonaság csak az ellátáshoz szükséges légi szállítást biztosította. Elmaradtak a vendégek, kiürültek a szállodák. A mienk is. A cég megroggyant, lemondott a nemzetközi szállodaépítési terveiről. Én meg ott voltam, majdnem munka nélkül. Nem küldtek el, hanem felajánlották az ötcsillagos, szuperluxus korall szigeti szálloda, a Hayman Island Resort (Great Barrier Reef) irányítását. Ez is szép, de más munka volt, de a családom Melbourne-ben maradt, az iskola miatt nem lett volna jó velem költözniük a szigetre. Két évig tartott ez az állapot.
Ezután újabb munkát kaptam: az Ansett légitársaság szolgáltatásainak irányítását bízták rám. Így felelős lettem a reptéri éttermekért, újságos és ajándék standokért, a légitársaság repülőterein működő hét kiszolgáló konyháért, a repülőn felszolgált ételekért, italokért, annak tartalmáért, költségeiért, az egész gépi kiszolgálás minőségéért, sőt a mintegy 800 légi utaskísérő felügyelete és oktatása is hozzám tartozott. Ekkor már én is Melbourne-ben dolgoztam, elég volt havonta egyszer a Korall szigetekre látogatnom. Vagyis rendeződtek a sorok, az új feladat legalább olyan izgalmas volt, mint amire eredetileg szerződtem. Talán így folytatódott volna ez még sokáig, ám ismét közbeszólt a sors: a TNT-t kivásárolta a Air New Zealand, ott már nem volt szükség rám. Az ausztrál kalandom ezzel lezárult. New Yorkba kerültem tanácsadónak. De ez már egy újabb történet.