Eldöntöttük: a kínai vegyesvállalatunk dolgozóit Magyarországon fogjuk betanítani. Az sem árt, ha megismerkednek a magyar kollégákkal, az anyavállalattal. Az elhatározást tett követte: bejelentettük az itteni embereinknek, hogy rájuk hárul a betanítás feladata. Nem bánták, egymásra licitálva fogadkoztak, hogy majd ők megmutatják, hogyan dolgoznak a magyarok, milyen is a híres magyar virtus.
Egy hónapos turnusokban gondolkodtunk. Megjött az első kínai csapat, elfoglalták a szálláshelyet. Arra készültünk, hogy kérnek változtatásokat, mert egy vállalati szállás mégsem olyan, mintha szállodában lennének. Persze, minden volt, ami a lakhatáshoz kell, de nem ismertük az ázsiaiak igényeit. Nem kértek semmit. Elfogadták, hogy nálunk ilyen egy üzemi szállás. Eszembe jutott, hogy amikor tőlünk mentek ki emberek, mennyi bajuk volt az egyébként kiválóan felszerelt szállodával is… De nemcsak ez volt a különbség a magyar meg a kínai mentalitás között.
Az üzemben gyorsan ment a betanulás. A vendégek hamar megértették a tudnivalókat, és neki álltak dolgozni. Ugyanolyan gépen, mint a magyarok. Az üzemben szólt a zene, jöttek a hírek, az itteni kollégák időnként leálltak, hogy megbeszéljék a hallottakat. Majd kávészünetet tartottak, ebédelni mentek, utána cigarettázni. Ki-ki a szükséglete szerint. A kínaiak meg dolgoztak. A munkaidő elejétől a végéig, talán, ha ebédelni álltak le. Nem volt semmi teljesítményelvárásunk, ezt a hónapot tanulási időszaknak tekintettük. Majd otthon kellett volna bizonyítaniuk, hogy mindent elsajátítottak.
A bizonyítás azonban már itt bekövetkezett. Nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyivel jobbak honfitársainknál. Számszerűsítettük is a különbséget. Kíváncsiságból. Megdöbbentő eredményt kaptunk: a frissen betanított kínaiak kétszer annyit teljesítettek, mint az adott gépen régóta dolgozó itteniek. Nekünk kínos volt ezt látni. Dolgozóinknak nem. Megjegyzéseket tettek: „Nem lehet úgy dolgozni, hogy egész nap csak hajt az ember. Ezek soha nem pihennek?”
A kínaiak is csodálkoztak. Ők azon, hogy nálunk olyan a munkahely, mintha szanatóriumban, vagy könnyített munkán lennének az emberek. Meglepődtek, hogy egész nap szól a rádió. Furcsának találták a munka közbeni sok szabadidőt is. Így állandóan kizökkennek a munka üteméből, mondták. Egyébként jól érezték magukat, még tetszett is nekik ez az európai laza munkamódi…
Ekkor viszont mi kezdtük el aggódni: lehet, hogy visszafelé sül el ez a jól kitalált betanítási akció? A kínaiak nem a munkát, hanem a laza munkamorált tanulják el tőlünk?! Nem így történt. Egy hónap nem tudta megtörni a sok évszázad alatt beléjük ivódott szorgalmat. Szerencsére. Hosszabb idővel nem próbálkoznánk…
Kiemelés: