Minden cégben, ahol érdekelt voltam és vagyok, jellemzően opportunista alapon fektetünk be. Először megszerezzük az üzletet, majd ha az felfut, akkor rohanunk szervezetfejlesztéssel, beruházásokkal utolérni magunkat. Vannak „vizionáriusok”, akik előre megérzik a trendeket. Én nem vagyok ilyen.
Mégis, időnként felébred bennünk a kisördög, hogy nagyhatalmú, okos emberek lévén, legyen már igazi stratégiai látásmódunk, lássuk előre a trendeket. Amikor így tettünk, általában pórul jártunk! A suszter maradjon a kaptafánál, először az üzlet, azután a vízió. Most mégis egy olyan történet következik, ahol mandinerről pattant vissza a labda és úgy lőttünk gólt.
A 2000-es évek második felében úgy láttuk – mint később kiderült, totálisan rosszul –, hogy véges növekedésre van esély a szűkebb szakmánkban, diverzifikálódjunk. És lehet erre jobb terep, mint a megújuló energiák világa? Egy olyan cégben vásároltunk meghatározó tulajdont, amelyik ezeket a beruházásokat tervezni, építeni, üzemeltetni tudta. Azt rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy a cég megvásárlását követő 5-8 évben egy árva szélkereket sem szerelnek fel kis országunkban.
Leendő tulajdonostársunk igazi kreatív vállalkozó típus, aki mindenben talál üzleti lehetőséget. És hirtelen dönt is. Miközben a cégébe való befektetésről tárgyaltunk, megállapodott egy cégvásárlásról. Bennünket nem kérdezett meg. Egy félvezető-ipari multi itteni gyárának bezárásáról döntöttek a holland tulajdonosok, és a még szinte új ingatlantól is szabadulni kívántak. A termelést a távol-keletre akarták helyezni. A vállalkozó lelkű tulajdonostársunk szeme előtt csak a nullához igen közelálló kivásárlási ár lebegett. A sokmilliós hitel, a munka nélkül maradó munkatársak költségei nála eltörpültek a nagy lehetőség mellett. Annyira beleszerettünk a megújuló energiás cégbe, hogy beletörődtünk az elhamarkodottnak tűnő lépésbe is.
Mire azonban felszállt a köd, két dolog alapvetően megváltozott: eltűnt a megújuló energiás kivitelezési és tervezési piac (a jelenlétért fizettünk párszáz millió forintot), viszont a holland cég is megbicsaklott a termelés eltelepítésében. Mi kiszálltunk az energiás cégből, és fájdalomdíjként miénk lett a szerelő vállalat, az épületet terhelő adóssággal együtt. Mára ez a cég bőven a saját lábára állt, több milliárdos a forgalma, jobb években kitűnő, legtöbbször tisztes nyereséget produkál. Úgy gondoljuk, hogy ehhez a Videoton-cégcsoporthoz tartozás is kellett.
A történet sok tanulsággal járt. Kettőt idéznék: amihez értünk, ott van hozzáadott értékünk, és ott lehet extra megtérülésünk. De akadnak csodák is! Főleg azért, mert önvédelemből sokszor „csak a szépre emlékezünk”. Vagyis: általában mégsincsenek!