
A szakmai és a magánélet néha nagyon hat egymásra. Ez nálam biztosan így volt. Az általunk forgalmazott illóolajok egy része – a gyermekek világrajöttét segítő termékcsalád – például azután jött létre, hogy a fiam hosszú várakozás után megszületett.
Ekkor 38 éves voltam, tele bizonytalansággal: öt vetélést követően vajon ki tudom-e őt hordani. Mindig több gyereket szerettünk volna, nagyon vágytunk rá, hogy a 13 éves lányomnak kistestvére szülessen. Senkinek sem mertem szólni, hogy újra áldott állapotban vagyok. A lányom angoltanárnője egyszer mégis azzal fogadott, hogy azt álmodta, kisbabát várok, és ugyan a vártnál hamarabb jött világra, de nem volt semmi baj. És még hozzátette: a kicsinek nagyon furcsa neve volt, Jácintának hívták.
Ahogy teltek a hetek, és minden rendben volt, egyre bizakodóbbá váltam. Úgy éreztem, most végre sikerülni fog. Összeraktam mindazt, amit magammal akartam vinni a kórházba, de leesett és összetört a vajúdást segítő olajom üvegje. Először bosszankodtam, de aztán eszembe jutott: nem véletlenül történt így, talán még jobbat kellene alkotni. Új koncepció alapján készítettem egy még jobb keveréket.
Aznap éjjel elment a magzatvíz, és nem úgy tűnt, hogy kedvezően alakulnak a dolgok. A választott orvosom és a szülésznőm akkor ment szabadságra, én pedig hat héttel a kiírt időpont előtt koraszülésre készültem. Kétségbeesett és magányos voltam, egész éjjel sírtam. Arra vágytam, hogy gyöngéd születéssel hozzam világra a fiunkat, ehelyett ott voltam elfolyt magzatvízzel, nulla fájással, és a fejem felett lebegett az oxitocin bekötése. Ebben az állapotban talált rám délután a barátnőm. Akkor hirtelen eszembe jutott az álom és az a fura név. Milyen névnap van ma? – kérdeztem, és amikor a barátnőm megmondta, hogy Jácinta napja, a földre rogytam. Istenem, hogy lehettem ilyen hitetlen? – kiáltottam fel, és ahogy felálltam, megéreztem az első fájást. Az öröm mámorától megrészegülve vettem elő az olajaimat, és megkértem a barátnőmet, hogy masszírozza meg a hátam. Életemben először boldoggá tett a fájdalom. És láss csodát: a fiam két óra múlva a világra jött.
A szép szülésemnek híre ment. A vezető szülésznő pár nap múlva felkért, hogy tegyem elérhetővé az általam használt olajokat az asszonyok számára, és tanítsam meg a szülésznőket az illóolajok használatára. Így lett egy elsőre fájdalmas eseményből áldott történet.
Ma a szülést támogató olajaimat az ország több szülészetén használják. Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy mi is aktívan részt veszünk a gyöngéd szülés-születés népszerűsítésének országos mozgalmában. Ebből a történetből sokszor merítek erőt a nehéz helyzetekben, mert számomra minden kétséget kizáróan a gondviselés jelenlétét bizonyítja.