
Mindenkit mással lehet motiválni. De lehetnek olyan közös célok, melyek minden résztvevőt felráznak, lelkesítenek.
Egy korábbi cégemnél több éven át részt vettünk egy jótékonysági futóversenyen. 61 kilométert kellett megtenni, amit csapatban is lehetett teljesíteni, 5, 7 vagy éppen 9 kilométeres távot futva, egyénenként. Az egyik kolléganőmről tudtam, hogy több mint 20 kilométert is lefutott egyben. Három gyermekes családanyaként is mindig energiabomba volt, szerettem volna, ha ez a munkájában is megjelenik és hogy az átlagos értékesítő szerepen túl vágyjon mindig többre. Tudtam, hogy nála ez „lelkizéssel” nem menne.
Akkor jutott eszembe a futás. Azt javasoltam neki, hogy vegyen részt ezen a jótékonysági versenyen ismét, de most fussa le egyedül a 71 kilométert. Egy pillanatra meglepődött, első hallásra talán teljesíthetetlennek tűnt ez a táv. Aztán végiggondolta, és konkrét tervvel jött. Izgatta a lehetőség. Neki ez olyan erőpróbáló feladat volt, amiért lelkesedni tudott. Csillogott a szeme, az először túl hosszúnak tűnő szakasz egyre inkább teljesíthetőnek látszott.
Ám emellé egy feltételt szabott: nekivág, ha én kerékpárral kísérem. Erre meg én nem voltam felkészülve. Még soha nem tettem meg ilyen hosszú távot biciklivel. De nem tehettem mást, minthogy beleegyezem. Ha tőle erőpróbát várok, akkor én sem futamodhatok meg! Mindkettőnknek sikerült! S ettől kezdve mintha kicserélték volna. Lelkes volt, dinamikus, a sportteljesítmény a munkájára is jó hatással volt. Büszke volt rám is, úgy fogta fel, ez a siker kettőnk érdeme. Ez és a teljes csapat élménye is motiválta az egész szervezetet.
A következő évben emelte is a tétet: akkor a 160 kilométeres szakaszra nevezett be. Várta az újabb erőpróbát. Ám ezúttal sem mondott le arról, hogy én kísérjem. Autóval követtem az egyes pontokon, felszerelve mindennel, amire szüksége lehetett. Egy szombati napon reggel fél 6-kor indult és másnap hajnal 3-kor ért a célba. Boldog volt, és nagyon kimerült. Női indulóként megnyerte a vegyes versenyt. Nála talán csak én fáradtam el jobban. Nem fizikailag, mentálisan. Nehéz volt tartani az ő tempóját, és közben ébren maradni. Kihívás volt ez nekem is.
A csapat büszke volt mindkettőnkre, és minden tagjára is. Több új résztvevőnk volt, aki először csak az 5 kilométert vállalta. De már tervezte, hogy egy év múlva 7-re vált, vagy talán rögtön 9 kilométerre. Mindenkinek új célja lett, mindenki lelkesedett a közös futásért. Bíztatták az elfáradókat, és óriási volt az öröm, amikor mindenki teljesítette a saját vállalását. Igazi csapattá váltunk. Közös emlékekkel, közös célokkal. És közös, nagyon hatásos motivációval. Életre szóló élmény volt.