
Bankárcsaládból származom, így nem véletlenül választottam a közgazdaság-tudományi képzést. Benne volt az életemben, hogy klasszikus banki-pénzügyi pályán dolgozom én is. Aztán minden másként alakult. Talán nem véletlenül.
Már az egyetemen tanultam egészségügy menedzsmentet is. Nem volt célom vele, egyszerűen csak érdekelt e téma. Különösen az izgatott, mennyire eltér a hazai és a nemzetközi gyakorlat: nálunk orvosok a menedzserek, külföldön inkább gazdasági szakemberek. Olyanoktól tanulhattunk, akik az üzletágban dolgoztak. A nemzetközi példák inspiráltak, elgondolkodtattak. Akkor még úgy gondoltam, nincs esély arra, hogy közgazdászként ilyen projektben részt vehessek.
Eltelt néhány év, más területen dolgoztam, amikor 2012-ben kaptam egy felkérést. Akkor már működött a pécsi Da Vinci Magánklinika, de még kezdeti szakaszban volt a projekt. Az viszont már látszott, hogy üzletileg nem a legjobb úton járnak. A megbízás így először arról szólt, hogy vezessem ki a bajból a klinikát és állítsam fenntartható gazdasági pályára.
Álomszerű volt e munka számomra! Egy magánklinikát vezethetek én, közgazdászként! Örültem és izgatott a feladat. Azonnal igent mondtam volna, de előtte még volt egy szigorú kikötésem: csak úgy vállalom a vezetést, ha teljesen szabad kezet kapok. A pécsi és más magyarországi példákat ugyanis összevetettem az egyetemen tanultakkal, meg a nemzetközi gyakorlattal, és rögtön látszott: abból adódhatnak a gazdasági bajok, hogy itthon orvosok a menedzserek, a tulajdonosok. Valószínűleg még nem voltak arra kényszerítve, ösztönözve, hogy a gyógyítás mellett költségekben is gondolkodjanak. Márpedig egy magánintézménynél ez alapkövetelmény.
Ha nem ismertem volna a sikeres nemzetközi példákat, talán nem mertem volna ezt kérni. De tudtam, csak így van esély a negatív üzleti trend megfordítására. Elfogadtam, addig lesz nálam a gyeplő, amíg a klinikának legfontosabb számok javulnak, a bevétel és a páciensszám növekszik, és még profit is lesz. Egy magánvállalkozásnál ez sem lényegtelen.
Alapelv lett, hogy a döntéshozatalban nincs helye praktizáló orvosnak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lenne orvosigazgató, vagy ne támaszkodnék orvosi kérdésekben az orvosokra, vagy, hogy eszközbeszerzéseknél ne hallgatnék rájuk. A szakmai normák, feladatok meghatározása az ő kompetenciájuk, de a napi működésnél a gazdasági elvek a meghatározóak.
Tudtam, hogy a tulajdonosok közül kettő is orvos. Ez jelenthet szemléletbeli különbségeket, más nézőpontot. De igent mondtak a kérésemre, s be is tartották megállapodásunkat. Szerencsére, jöttek az eredmények. Így itt maradtam, s megtanultunk együtt dolgozni. A működtetés felelőssége, a végső döntés pedig azóta is az enyém.