Az írógéppel írt, gondosan szerkesztett, a jól ismert szerkesztőségi sablonokból felépített elutasító levél végén ezúttal egy extra sor is ott volt. Tintával, kézírással, teljesen szokatlanul: „Komolyan gondolom, hogy küldj mást! Üdvözlettel: Péter”
A 80-as évek derekán jártunk. Szántó Péter akkoriban a nagy tekintélyű Élet és Irodalom publicisztikai rovatvezetője volt, és a munkájához tartozott, hogy szépreményű vagy reménytelen fiatal szerzők közlésre alkalmatlan kéziratait visszaküldje. Ekkortájt még nem tudtam, hogy mi az az X-faktor, ami hiányzik belőlem, és elhittem, hogy a vidéki zsurnalisztából híres, nagynevű író, vagy publicista lehet majd egyszer. Kitartóan próbálkoztam, a hasonló visszautasításokból szép kötegre való gyűlt össze az alsó fiókban. De ez az egyetlen olyan közöttük, amelyen a kötelező sorokon túl valami személyes bíztatás is volt.
Teltek-múltak az évek. Megtanultam, hogy az újságírás és az írás közötti legfőbb különbség a lapzárta, vagy tökéletesség hajszolásában rejlik. Hogy hol van ezen a skálán a PR, azt nem tudom, de az élet úgy hozta, hogy 10 évvel később e történet mindkét szereplőjének saját PR-ügynöksége volt. Péternek a magyar gazdaság epicentrumát jelentő fővárosban, nekem pedig az iparfejlesztési szempontból mindig izgalmas területnek számító baranyai megyeszékhelyen, Pécsett. Ez a különbség az elérhető lehetőségek méretét is meghatározta. Sóvárogva néztük, hogy a mi térségünkben futó fejlesztési programokat is budapesti ügynökségek, köztük egyiket-másikat Péterék, koordinálják. Pedig ötletünk, kapcsolatunk, hozzáértésünk és helyismeretünk nekünk is volt bőven.
Nem tudom már, hogy mit keresgéltem, amikor egy esős szombat délután kezembe került az a régi levél, a végére írt személyes kiegészítéssel, és azt sem, hogy honnan jött az ötlet, hogy ebbe kapaszkodva keresek partnerséget az üzleti életben versenytársnak számító szerkesztővel. De még aznap este írtam pár sort Szántó Péternek, akivel személyesen korábban nem is találkoztunk. A levél elejére fénymásolóval szerkesztettem rá a régi üzenetét, és kerülve az irodalmi stílust, jeleztem, hogy most tényleg valami mást küldök. Egy komplex PR-koncepciót és együttműködési javaslatot, amely az egyik kiemelt projektjük fontos pillérévé válhat.
Akkoriban még gyors volt a posta. Két nap múlva csörgött a telefon, a következő héten találkoztunk, és 1 hónapra rá nemcsak egy hosszú távú együttműködés indult, hanem a rivalizálást is jól tűrő szakmai, emberi barátság vette kezdetét. Ez a barátság Péter közelmúltban bekövetkezett szomorú haláláig tartott. Az együttműködés és versengés viszont a gyermekei által vezetett céggel azóta is fennáll.