Jelenlegi hely

Jó, akkor csinálja…

Hegedűs Éva, a Gránitbank Zrt. elnök-vezérigazgatója
Hegedűs Éva, a Gránitbank Zrt. elnök-vezérigazgatója
„Úgy gondolom, kifejezetten tetszett neki, hogy nem csak az alkalmazotti lét vonz, hanem kész vagyok saját vagyonomat is kockáztatni”

 

Ha valamiben nagyon hisz az ember, akkor érdemes kitartónak lenni és érvekkel meggyőzni a döntéshozót. Én is így tettem úgy 10 évvel ezelőtt.

Valamikor 2010 tavaszán egy konferencián találkoztam Demján Sándorral, akit régóta ismertem. Korábban együttműködtünk az ő ötleteként indult és a VOSZ által kezdeményezett Széchenyi kártya létrehozásában, ami a kkv-k finanszírozását segíti azóta is. Demján a VOSZ elnökeként szorgalmazta ezt, én pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumban helyettes államtitkárként voltam a téma gazdája. Felidéztük a régi vitákat és beszélgetés közben megemlítette: megvette a West LB Hungary Bankot és arra gondolt, legyek én a vezérigazgató. Nagyon meglepődtem, gondolkodási időt kértem. Akkor a Biggeorge Pénzügyi Zrt-t és a Biggeorge Leasing Zrt-t vezettem

Kockázatosnak, de egyúttal érdekes feladatnak gondoltam szinte a nulláról felépíteni egy új bankot. Ritkán adódik ilyen esély az ember életében. A második találkozásunkon már arról beszélgettünk, milyen tendenciákat látok a hazai és nemzetközi bankvilágban. Egyetértettünk, hogy a digitális irány a meghatározó. Igent mondtam a felkérésre. Demján kérésemre  6 %-os részvény csomagot is eladott nekem. Bár akkor nem voltam biztos abban, hogy ebbe belemegy, ma már úgy gondolom, kifejezetten tetszett neki, hogy nemcsak az alkalmazotti lét vonz, hanem kész vagyok saját vagyonomat is kockáztatni.

Sokat beszélgettünk ezután a jövőről. Egyszer megkérdeztem, ő milyen stratégiát szeretne. „Ha én ezt tudnám, akkor én lennék a vezérigazgató és nem maga – válaszolta. Tehát készítse el a bank stratégiáját. Azt azonban tudnia kell, hogy a mostani válságban a vállalkozások egy tiszta, jó reputációval rendelkező, megbízható bankra vágynak.  A kkv-szektor hitelezése a legfontosabb feladat”.

Ezzel én is egyetértettem, de tudtam, lakossági ügyfélkör is szükséges, meg betétek gyűjtése és decentralizálása is. A bank középtávú stratégiájának elfogadásánál azonban Demján ellenezte a lakossági üzletágat. Próbáltam meggyőzni a javaslat vitáján. Nem sikerült.  

Biztos voltam abban, hogy az elkészített stratégia az egyetlen lehetséges megoldás a részvényesi érték maximalizálása érdekében, ezért másnap újra találkozót kértem. Ismét bemutattam a számításokat, érveltem, magyaráztam, minden kérdésére válaszoltam. Jeleztem azt is, hogy fő tulajdonosként övé a végső szó. Az lesz, amit ő akar. Hátradőlt a székben, majd megkérdezte: biztos abban, hogy a stratégiája sikeres lesz? Igen – válaszoltam, biztos vagyok abban, hogy ez a helyes irány. És mindent meg is fogok tenni, hogy eredményes legyen, tettem hozzá.

Jó, akkor csinálja –zárta le a kérdést Demján Sándor.