Jelenlegi hely

Így kaptam meg ingyen a lakatos.hu nevet

Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa
Lakatos István, Bravogroup, 365 üzleti történet
„Utánanéztem, hogy ki a név tulajdonosa, talán meg lehet állapodni vele. Alaposan meglepődtem…"

 

A kétezres évek közepén a lakatos.hu domain nevet akartam megszerezni azzal a céllal, hogy az e-mail címem a lakatos@lakatos.hu legyen. De a név foglalt volt.  Felkerestem a név tulajdonosát, hogy mennyiért hajlandó átadni nekem. Nem akarták eladni a nevet, pláne nem annyiért – százezerért –, amennyit én rászántam volna. Ha jól emlékszem, egymillió forintot kértek, de valójában ennyiért sem volt eladó, mert úgy kalkuláltak, hogy a domain neveket aranyárban lehet majd később értékesíteni. Ezért aztán rengeteg foglalkozással összefüggő nevet vásároltak fel, így a lakatost is.

A beszélgetésen kiderült, hogy a vállalkozás az Apple egyik partnere és Apple számítógépet árul. Én is elmondtam, hogy a Bravogroup informatikával, irodatechnikával és mobil telefonok árusításával foglalkozik. Az eladók ezt már mind tudták. Ismerték cégünket, bár előtte soha semmilyen kapcsolat nem volt köztünk. Ekkor jött szóba, hogy az asztal másik oldalán ülők éppen azt tervezik, hogy Apple boltot nyitnak valamelyik üzletközpontban. A beszélgetésünk idején az Aréna Pláza nyitása volt napirenden.

Mivel a mi mobil üzletágunk az egész országban árul telefonokat, elsősorban bevásárlóközpontokban, igen jó kapcsolataink vannak az üzemeltetőkkel. Mi ugyanis mindig pontosan fizetjük a bérleti díjakat, no meg amolyan „mágnes” ügyfélnek számítunk, hiszen minden bevásárlóközpont szereti, ha mobil telefont árulnak ott, hiszen az sok vásárlót vonz. Amikor aztán üzletbérletről tárgyaltunk az Arénával, a saját bérletünk mellett arra kértük őket, hogy egy partnerünknek is biztosítsanak helyet. Ennek nem volt akadálya, így az Arénában nem csak Bravogroup üzlet nyílt, hanem Apple bolt is. Az „ügyintézés” fejében ingyen megkaptam a lakatos.hu domain nevet.

A másik történet is a domain névhez kapcsolódik. Két évvel ezelőtt megvettünk egy világítástechnikai céget, amely JCQ néven futott. Mivel ez egy kimondhatatlan és marketing szempontból használhatatlan cégnév volt, változtatást terveztünk. Nem kellett sokat gondolkodnunk, hiszen adta magát a név: legyen Bravolight, mivel a profil a világítástechnika, s a cég a Bravogroup csoport tagja. Igen ám, de amikor mi egy új céget veszünk vagy alapítunk, az első lépés, hogy megnézzük: szabad-e a domain név, mert ha nem, akkor más nevet kell keresnünk, vagy meg kell vennünk a nevet. A regisztrált domaineknél szomorúan láttam, hogy a bravolight.hu foglalt. Utánanéztem, hogy ki a név tulajdonosa, talán meg lehet állapodni vele. Alaposan meglepődtem. A név ugyanis a miénk volt. 2007-ben, amikor a korábbi kft-t átneveztük Bravogroupnak, az összes domain nevet levédettem, ami bravoval kezdődik. Így a bravolight. hu-t is. Vagyis előrelátó voltam, csak kissé feledékeny.