Jelenlegi hely

Időutazás, vissza és előre

Merész István, az Euler Hermes SA magyarországi fióktelepének országigazgatója
Merész István, az Euler Hermes SA magyarországi fióktelepének országigazgatója
„Kinőttük a családi házat, újabb irodába mentünk. Sok kicsi szobába kerültek a munkatársak, egymástól elszigetelve ”

 

Nem örültem minden változásnak, ami 2015-ben beindult a cégnél. A technikai-technológiai fejlesztés egy részét például elhalasztottam volna, mondván, minek mindenkinek saját használatú laptop! Fölösleges luxusnak tűnt ez akkoriban. Ma pedig már bölcs döntésnek minősítem. A koronavírus-járvány kitörésekor ennek a fejlesztésnek köszönhettük, hogy egyik napról a másikra simán átálltunk az otthoni munkára. Minden tudás, technika megvolt hozzá. A vállalat rugalmassá vált, vészhelyzetben is működőképes maradt.

A szervezet fejlődőképessége egy cég növekedésének feltétele. Én végignéztem – sőt, részben aktív végrehajtója voltam –, hogyan alakult át az Euler Hermes magyar leányvállalata egy kellemes kkv-szerű működésből egy multi cég szerves részévé. Családi házban volt az első irodánk, én 1999-ben kerültem ide, értékesítőnek. Ez még bőven a hőskor volt, tanultuk a szakmát, a beáramló know-how-t, látványosan növekedtünk. Pár év múlva az IT-szektorba váltottam, s amikor 8 év után kereskedelmi igazgatónak visszatértem, úgy éreztem, hazajöttem. Ugyanaz a kellemes, családias közeg fogadott, mint amit elhagytam. Mintha időutazáson vettem volna részt… Bár fejlődött a cég, de alapjaiban nem változott.

Ám az időt itt sem lehetett megállítani. Kinőttük a családi házat, újabb irodába mentünk. Sok kicsi szobába kerültek a munkatársak, egymástól elszigetelve, ketten-hárman egy helyre. Akkor úgy tűnt, ez a legjobb megoldás. Még mindig egy nagy multi kis magyar kkv-ja voltunk.

Így jutottunk el 2015-ig, a nagy átalakulás évéhez. A teljes céget átszervezték, régiós központokba csoportosítva az egyes országokban működő „leányokat”. A korábbi önálló vállalati státusz megszűnt, az anyacég fióktelepe lettünk. Sok itteni feladatot összevontak a régiós központba, így nálunk több részleg leépült, így a marketing, a pénzügy… Ez 25 százalékos létszámcsökkentést jelentett. Emellett jelentős technikai, technológiai fejlesztés kezdődött, ami alapvetően megváltoztatta a munkánkat. Korszerű irodába kerültünk, a kis szobákból nagy terembe, azaz a szeparált működést felváltotta az „open office” működési modell.  E váltást már én vezényeltem le. Tudtam, hogy ez nem egyszerűen új iroda lesz, de egy korszakváltás is a magyar egység életében. Magyar kkv-ből multi modellre álltunk át. Ebben az ésszerűség, a hatékonyság az irányadó, korszerű technikával, technológiával. Ismét egy időutazás, csak előre…

A váltás a létszámcsökkentés miatt fájdalmas volt. De most, 2020-ban, a koronavírus-járvány kellős közepén egyértelmű: ez alapozta meg a szervezet rugalmasságát. Válságállóvá vált. Igaz, azt még nem tudom, mit hoz a holnap, a vírusválság utáni korszak…