Kezdetben azt gondoltam, hogy bankár leszek. Erre minden alapom megvolt, hiszen 1987-ben az agrárközgazdász diplomám kézhezvétele után a Magyar Nemzeti Bankban kezdtem el dolgozni. Ígéretes fiatalembernek ítéltek, hamarosan be is ígérték számomra a mezőgazdasági osztályvezető pozíciót. Persze, ennek az ígéretnek a beváltásához még jó pár évet kellett volna bizonyítanom.
A történelem azonban közbeszólt. Jött a kétszintű bankrendszer, én pedig, rövid időn belül a Magyar Hitel Bankban találtam magam, annak is a mátészalkai fiókjában. Ez idő alatt fő feladatom osztályvezetőként a vidéki fiókban adódó vállalkozások dolgainak intézése volt, „mellékesen” azonban, nagyobbakkal is foglalkoztam. Demján Sándor ugyanis, aki akkor a bank vezérigazgatója volt, fantáziát látott bennem, és támogatta, hogy beválasszanak a bank központi felügyelő bizottságába. Akkor ment a Videoton privatizációja, úgyhogy, mondhatom, sok mindent láttam és sok mindent tanultam.
Karrieremben az újabb, utóbb sorsdöntőnek bizonyult fordulat 1993-ban történt. Azt a lehetőséget kaptam, hogy működjek közre a nyíregyházi székhellyel megalapítandó regionális fejlesztési holding létrehozatalában, a fejlesztési bank főosztályvezetőjeként. Ennek kapcsán kezdtem kockázati tőkekihelyezéssel foglalkozni. Így kerültem kapcsolatba az első későbbi privát munkahelyemmel, a Benelux országokbeli termelő cégek Kelet-Magyarországra telepítésére szakosodott Development Bridge Head-del, azaz a DBH-val. Ebben a cégben lettem aztán 1998-ban tulajdonos és igazgató. Az volt a dolgom, hogy a holland partner által küldött cégeknek megfelelő ingatlant találjak. Gyakorló bankárként ismertem a szóba jöhető helyszíneket, könnyű dolgom volt, az üzlet szépen fejlődött.
A barnamezős helyszínek azonban hamar elfogytak, ám a partner nem akart nagyszabású ipari park fejlesztési projektbe belevágni, én viszont, igen. Így hát nem tudtunk. tovább együtt haladni. Az első nem Benelux államból érkező befektetőt, aki saját cégemen keresztül érkezett, 2000- ben telepítettem be a debreceni Határ úti ipari parkba. Az ebbe az üzletbe fektetett összeg többszörösen megtérült. Ez megerősített abban, hogy az ingatlanfejlesztés jó lehetőség, jó úton járok, és a kapott vételárból újabb területet vásároltam a városi önkormányzattól. Ezt azonban, már nem adtam el, hanem fejlesztettem, és bérbe adtam.
Ezzel a szemlélettel az akkor 40 hektárnyi fejlesztendő területet mára 140 hektárra fejlesztettem, ez lett a Tudományos Technologiai Park, 6000 munkavállalóval, 50 betelepült termelő céggel, 35 hektár fejlesztési területtel. Ez nem rossz, ha arra gondolok, hogy cégek sokasága érkezik mostanában Debrecenbe új befektetési helyszíneket keresve.