A múlt visszahúz, vagy előre repít. Mindkét megoldás lehetséges. Ha elég kemény, céltudatos az ember, az utóbbi következik be.
Falusi gyerek voltam, orosz tagozatra jártam a gimnáziumban, mert német vagy angol tagozatra bejutni a falusi gyereknek alig volt esélye. Boldog, de kemény gyerekkorom volt, de gyűlöltem „túrni a földet”, ezért ekkor megfogadtam: nem tudom, mi akarok lenni, de olyan munkát választok, ahol földet csak virágcserépben látok…
A jogi egyetemre mentem, majd onnan a banki szférába. Az Unicbanknál (ma Raiffeisen) dolgoztam, a nagyvállalati finanszírozás tartozott hozzám. Felcsuti Péter volt a vezérigazgató, aki példaértékű vezető volt. Alapfilozófiánk volt, hogy a tőkével takarékoskodunk, nem a mérlegfőösszeg, hanem a profit számít. Sokat tanultam a magyar nagy befektetőktől is, akkori ügyfeleimtől, akik közül néhányan később üzlettársaimmá váltak. Számos ügyletüket finanszíroztam, sokat beszélgettem velük. Csak pár évvel voltak idősebbek nálam, könnyen szót értettünk. Ez a „tanfolyam” ért annyit, mint az időközben megszerzett közgazdasági diploma. 33 éves koromra úgy éreztem, hogy már „mindent tudok” alkalmazott bankárként, ki akarom próbálni magam vállalkozóként is. Az üzlettársam, egykori kollégám is így gondolkodott, így beleugrottunk a semmibe, egy Disneyland-féle változatos, jól fizető banki világból a „fapados” valóságba.
2004 óta pénzügyi vállalkozásokat alapítunk, aztán eladjuk és újabbat hozunk létre. Nem így tervezzük, általában tartós üzemeltetésre készülünk, de gyakran alakultak úgy a külső körülmények, hogy értékesítettük őket. Az első társaság alapításakor alig volt saját tőkénk, de a múltunk alapján, valamint az ambíciónknak és üzleti tervünknek köszönhetően rövid „roadshow-val” összehoztuk az alapító tőkét. Ingatlanfinanszírozással foglalkozó pénzügyi vállalkozást építettünk ekkor, melyet a 2008-as válságban kiváló pillanatban eladtunk. 2007-ben alapítottunk egy kereskedelmi faktorcéget, ezt 2014-ben értékesítettük. A Pannonhitel már az ötödik pénzintézetünk. Ennél a vállalkozásnál jutottunk el arra a szintre, hogy az üzlettársammal meghatározó tulajdonosként már szinte kizárólag a saját tőkénkből tudtuk megalapítani a céget. Sokat tapasztaltam, de már nem hiszem, hogy mindent tudok. Folyamatosan tanulok. Most például a helyzetfüggő működést, hogy túl tudjak járni a „körülmények eszén”…
És a földhöz is más már a viszonyom. Kertes házban lakom, veteményessel. Van egy mindenben támogató multi vezető férjem és négy csodálatos gyermekem. Ma már a földet nem csak virágcserépben tudom elviselni. A múlt átértékelődött, felértékelődött.