Jelenlegi hely

Fizetésemet ajánlottam fel egy multi cégnek

Csaposs Noémi, a Select Humánerőforrás Kft. tulajdonos ügyvezetője
Csaposs Noémi, a Select Humánerőforrás Kft. tulajdonos ügyvezetője
„Megkérdeztem, milyen árat mondjak: azt, amiből még alkudni tud, vagy a legutolsót, ahonnan már nincs tovább"

 

Ha ilyen nagy a baj, felajánlom a fizetésem. A szolgáltatás árát azonban lehetetlen lejjebb vinni. Egy nagy multi cég európai beszerzési főnökének tettem ezt a „nagylelkű” ajánlatot, miután a magyar vezető után ő vetette be magát, hogy a nagy összegű megállapodásra hivatkozva még egyet facsarjanak rajtunk. De nálunk már betelt a pohár. Elmentek addig a határig, ahonnan mi már egy tapodtat sem hátrálhattunk.

Fizetés-felajánlásomat döbbent, kínosan hosszú csend fogadta. Beszélgetőpartnerem egy pillanatra átérezte a helyzet morbiditását, és nem tudta, viccnek szántam, vagy komolyan gondoltam: adott egy kis magyar vállalat, s annak munkatársa felajánlja a multi szemmel alig látható keresetét a világ egyik legnagyobb cégének?! Mit lehet ilyenkor tenni? Nevetni? Vagy…? A beszerzési vezető csak annyit mondott, hogy gondolkodnak rajta. És elköszönt. Pár nap múlva aláírtuk az eredeti szerződést. Ezt a párbeszédet egyébként már megelőzte a magyar leányvállalattal folytatott küzdelem. Egy darabig engedtünk, utána bekeményítettem. Minden áron bármit nem teszek meg – ezt már régen rögzítettem magamban, és azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban alkalmazom is. Sikeresen. Ha erőt éreznek a túloldalon, s mögötte tartalmat – ezúttal úgy száz szakember kölcsönzését, az ezzel kapcsolatos ügyek intézését –, akkor általában meg lehet egyezni. Ebben az esetben – még a fizetésem felajánlása előtt – bevetettem azt is, hogy máshol is találunk helyet az általunk verbuvált szakembereknek… A magyar vezető itt bedobta a törölközőt, éreztetve, nem ő akarja a további árengedményt.

Ezt a meccset megnyertük. Volt benne kockázat, de néha tényleg megalázó a minden határon túlmenő alkudozás. Ezért pár éve taktikát változtattam, tiszta lapokkal játszom. Legutóbb például egy ugyancsak jelentős megállapodás előtt partneremtől megkérdeztem, milyen árat mondjak: azt, amiből még alkudni tud, vagy a legutolsót, ahonnan már nincs tovább. Ő a második megoldást választotta, hogy ne pazaroljuk egymás idejét. Régóta ismerjük egymást, a piacot is, tudjuk, mi mibe kerül. Egyetértettem vele, bemondtam a végső árat. Tudomásul vette. Ám egy hét múlva felhívott: nem lehetne mégis kevesebb?

Nem lehetett. És ezt ő is pontosan tudta, mégis próbálkozott. Emlékeztettem, miben állapodtunk meg. Emlékezett, de azért mégis… Ő azt tanulta meg a piacon, hogy mindennél van lejjebb. Én meg azt, van az a pont, aminél már nincs lejjebb, csak gyengébb minőségben. És több mint két évtizedes szakmai gyakorlattal azt is tudom: kell, hogy tartása legyen az embernek. Tudni kell nemet mondani! Először elcsodálkoznak, talán elmennek, végül azonban általában visszatérnek. Lehet, hogy sokára, de akkor már hosszú távra.