A nemzetközi vállalatokról azt tartják, mindenhol a legjobb embereket igyekeznek megszerezni. Ez gyakran igaz, ám a multik működési logikájának akadnak olyan elemei, amelyek néha még a gyengéknek is vezetői karriert építenek. Történetem erről szól.
Sok-sok évvel ezelőtt egy multinál dolgoztam, ahol egyik kollégámról az a vélemény alakult ki, hogy ő testesíti meg a valódi, félreismert tehetségtelenséget a cégben. Sem intellektuálisan, sem szakmai hozzáértésben, emberi hozzáállásban vagy csapatszellemben nem produkált elfogadhatóan. Volt azonban egy olyan tulajdonsága, amivel megváltoztatta a saját esélyeit. Ambiciózus volt. Nagyon.
Miközben a főnökével éppen arról egyeztettünk, mikor és hogyan váljunk meg tőle humánusan, ő meglátott egy nemzetközi álláspályázatot a belső hírlevelünkben, amely a cégközpontban végzendő alacsony beosztású munkára szólt. Jelentkezett. Mint később kiderült, már a sokadikra. Erről mi nem tudtunk, de nem adtunk volna sok esélyt a sikerre. Ő nem kérte ki véleményünket, ahogy a központban sem gondolták úgy, hogy tájékozódni kellene róla helyben. Talán jobb volt így… Még a végén alkalmasnak nyilvánítottuk volna, ennél humánusabban ugyanis nem lehetett volna eltávolítani itthonról...
Információk hiányában – az előírt iskolákkal és nemzetközi tapasztalattal formálisan rendelkezve – felvették. Alig szállt le a repülőgépe a vállalati központban, alig fészkelte be magát az íróasztala mögé, máris kétszer annyi döntési jogkörrel rendelkezett még az alacsony beosztásban is, mint korábbi főnöke itthon, a magyar cégnél.
Ma már azt mondom, ez egy tipikus történet. Egy gigaméretű, nemzetközi vállalatcsoportban – különösen mátrix szervezetben –, többféle függőségi kapcsolat alakul ki, sokszor elválik a hatáskör, a beosztás és az elismerés a teljesítménytől. Komplex környezetben jól palástolható a tehetségtelenség, az alkalmatlanság. Ráadásul nagy szervezetekben a vállalati központ felülsúlyozza az ott dolgozókat a külföldi / vidéki szervezetek embereihez képest. Így volt lehetséges, hogy ez az alkalmatlan ember sokkal fajsúlyosabb döntésekbe szólhatott bele ezután, mint itthon maradt – és sokkal tehetségesebb – egykori kollégái.
Emberünk a központban egyébként bevált. Alkalmazkodó, jó „vízhordó embernek” bizonyult, aki gondolataival biztosan senkit sem zavart. Pár év múlva előléptették és feljutott arra a középvezetői szintre, ahová egy igazán rátermett, kiváló külföldi vezető is eljuthatott volna. Onnan már neki sem volt tovább. A multi cégeknél ugyanis – tisztelet a kivételnek – létezik egy láthatatlan üvegplafon az aktatologatóknak. De addig bőven van tér, még a mi emberünknek is, aki pedig tényleg maga volt a félreismert tehetségtelenség.