Jól emlékszem, 10 éve történt, hogy megnyertük egy épülőben lévő bevásárlóközpont teljes arculattervezési és kommunikációs feladatát. Ekkor már hat éve dolgoztunk szinte szó szerint éjjel-nappal reklámügynökségünk felvirágoztatásán, sok közepes és jó pár nagy magyar, illetve multinacionális ügyfélnek készítettük marketingkommunikációs anyagaikat, kampányaikat.
Szóval, 10 évvel ezelőtt bekerült ügyfélportfolióinkba a fent említett bevásárlóközpont is. Ahogy az természetes, rengeteg időt, energiát fordítottunk rájuk is. Kialakítottuk a rövid és hosszú távú kommunikációs stratégiájukat, megalkottuk arculatukat és folyamatosan készültek az aktuális reklámanyagok.
Mivel már akkor is abban hittem, hogy igazán jó munkát csak úgy tudunk végezni, ha folyamatosan kommunikálunk megbízóinkkal, egy decemberi hétvége is az átadás előtt álló bevásárlóközpontban talált. Jól emlékszem, az információs és eligazítótáblák terveit, illetve első reklámkampányukat prezentáltuk. Hosszú meeting volt, de végül minden javaslatunkat elfogadták.
Már éppen indultunk volna, amikor a bevásárlóközpont marketingvezetője hozzám lépett és bocsánatkérően félrehívott: szeretne velem pár szót váltani. Arcán bizonytalanságot, sőt, kis riadalmat is láttam, amitől természetesen az én gyomrom is azonnal összerándult. Mi lehet a probléma, mit felejtettünk el? – cikáztak a gondolatok a fejemben.
„Éva” – szólt hozzám a marketingvezető kicsit remegő hangon – „kérdezhetek valamit bizalmasan?” Kíváncsi tekintettel néztem rá és azonnal igennel feleltem. „Nagyon sokat dolgoztunk együtt, fantasztikus munkát végeztetek, nagyon elégedett vagyok veletek, de egy dolgot nem értek, nagyon nem” – folytatta bátortalanul. „Hogyan lehet az, hogy egy ilyen remek ügynökségnek csak mi vagyunk az egyetlen ügyfelei? Tudok segíteni valamiben, beajánljalak titeket más ügyfelekhez?” – kérdezte segítőkészen. Én csak álltam ott elkerekedett szemekkel és nem értettem semmit, hisz rengeteg ügyfelünk volt. „Ööö, miért gondolod, hogy Ti vagytok az egyetlen ügyfelünk?” – kérdeztem vissza a felocsúdás után. „Hiszen itt vagytok szinte éjjel-nappal és hihetetlen mennyiségű munkát készítetek nekünk. Ezt úgy nem lehet, hogy másoknak is dolgoztok.” – válaszolt. És itt megnyugodtam. Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam azon a decemberi késő délutánon és akkor vált biztossá, hogy jó, nagyon jó úton haladunk az ügynökséggel.
Miután elmeséltem neki, hogy sok ügyfelünk van, nyugodjon meg, jót nevettünk az egészen. Kiderült, ő azért kérdezte mindezt ilyen bátortalanul, mert nem akart megsérteni, csak őszintén segíteni akart nekem, nekünk.
Akkor vált világossá számomra, hogy tényleg igaz a mondás, a jó munka mindig meghozza a gyümölcsét.