Csaknem ötévi kinti tapasztalat után fölkerestem londoni főnökömet és elmondtam neki: elhagyom a céget, hogy átvegyem a csődben lévő Magyar Hitelbank irányítását. Először óva intett a kalandtól, majd amikor nem hagytam magam lebeszélni, segített. Azonnal hívta jó barátját, az éppen átalakítás közepén lévő londoni Midland Bank vezérigazgatóját, aki fölajánlotta, hogy néhány napig járjak vele tárgyalásokra, tanulmányozzam, hogyan kell egy bankot átalakítani.
Tizenkét szabályt írt föl egy kockás papírra. Olyanokat például, hogy válaszd szét a portfóliót jó bankra és rosszra, vagy ellenőrizz minden költséget, dolgozz mindig együtt a többi vezetővel stb. A listát később az MHB-ben sokszor elővettem, megnéztem, hogy mit csináltunk már meg és mi van még hátra. (Máig megvan ez a kis papír fecni!) Londoni mentorom javasolta, hogy fizetés helyett részvényeket kérjek a bankból és azt adjak a többi vezetőnek is. Úgy számoltam, ha sikerül 2-3 év alatt tényleg hatékonnyá tenni a bankot, akkor az addigra már tőzsdére bevezetett részvényei legalább a hat-tízszeresét fogják érni az 1996-os árnak. Fizetésként évi egy forintot kértem.
Először a feleségemmel kellett "jóváhagyatni" ezt a konstrukciót. Gondoltuk, a londoni megtakarításainkból pár évig megélünk, aztán majd csak alakul valahogy. Így beleegyezett.
Meglepődtek a kérésemen. Magyarországon ilyet még senki nem hallott. Hosszas alkudozásba kezdtünk a banktulajdonos állami szervekkel, mert nem akarták engedni, hogy éhen haljak... Békesi pénzügyminiszternek nagyon tetszett az ötlet, hiszen a bank megspórolná a 2-3 évi fizetésem. De hát a törvények! Végül kompromisszumos megoldás született. Legalább a minimálbért nekem is meg kell kapnom, az a fölötti részt pedig részvényben. Igaz, a havi 15 ezer nem volt túl sok az akkori átlag havi egymillió forintos bankvezéri fizetéshez képest, de legalább hivatalosan sem kopott föl az állam.
A bankban próbáltam vezető társaimat rábeszélni egy hasonló konstrukcióra, de nem sikerült. Megértettem, ők nem dolgoztak előtte 5 évig Angliában, nem kockáztathatnak ilyen sokat. Két évvel később, amikor a mintaszerűen átalakított, versenyképessé tett bankot az állam jó áron eladta a holland ABN-AMRO-nak, ők is jelentkeztek, nem lehetne-e megoldani, hogy ők is kapjanak a részvényekből még a privatizáció előtt? Végül csináltunk egy dolgozói részvény-vásárlási programot, amiből a bank összes alkalmazottja részesedhetett. De ez már a fizetések felett járt, nem helyettük, így jóval kevesebb részvényhez lehetett jutni.
Mivel a bank privatizációja nyilvánosan is követhető volt, néhányan még évekig a szememre hányták, hogy mennyit „kerestem" rajta. Csak annyit mondhatok ma is: rajta, aki akarja, csinálja utánam!