2004 óta dolgozom a Deltánál. Előtte egy nagy nemzetközi cég itteni vállalatánál voltam. Megismertem, milyen a multi lét, sok mindent megtanultam, de úgy éreztem, én inkább egy magyar tulajdonú munkahelyet preferálnék. Olyat, ahol itt van a döntési központ, ahol alakítani lehet a jövőt. Fiatalként nagyon fontos az embernek, hogy hasznosnak érezze, amit csinál. A multi cégnél azt láttam, hogy profin működik minden, de személytelenül. Rendesen megfizetnek a munkámért, de nem tartanak igényt arra, hogy gondolkodjam is, hogy építsem a vállalatot. Még az „építkezésről” is a külföldi központban döntenek: ha ott fejlesztendő területnek látnak minket, akkor lehet építkezni, gyarapítani a céget.
Ennél többre vágytam. Fontosabbnak akartam érezni a munkámat, és főleg, építkezni akartam. Látni azt, hogy velem egyre többet elér a vállalatom. 2004-ben váltottam, s azóta is a Delta Csoportnál dolgozom. Végigjártam a karrierlétrát, 2012-ben vezérigazgató lettem, utána résztulajdonos is. Optimista és megoldás vezérelt vezető lettem. Mindig és mindenkiben keresem, és támogatom az egyedit. Igyekszem ehhez bizalmi környezetet teremteni. A Deltánál megtaláltam, amit az előző munkahelyemen kerestem: az értékteremtő munkát. Anyagilag, s egyébként is elismernek, és ez jó. De nem minden.
Amikor 2012-ben kineveztek, sokan gratuláltak. Ez így szokás. Én jókedvűen fogadtam a jókívánságokat. Amikor már elcsitult az ünneplés, valaki halkan kopogott az ajtómon. Az a vezető asszisztens jött be, aki 2004-től segített beilleszkedni a vállalatnál, aki kvázi „betanított” és elindított a „Deltás utamon”. Nagyon boldog, vidám volt. Azt mondta, örül a sikeremnek, a kinevezésemnek, és úgy érzi, hogy ezzel az ő munkáját is elismerték és így ő is részesének érzi magát a sikeremnek. És annak is örült, hogy nem tévedett, tudta, hogy nekem érdemes segíteni, én figyeltem rá, meghallgattam tanácsait. Tényleg így volt. Az is jó volt, hogy éreztem, számíthatok rá. Hát ezért volt megható az ő csendes, nyilvánosságot mellőző gratulációja. A szívéből jött, őszintén örült!
Ő azóta nincs a vállalatnál. De amikor arról beszélünk, hogy mit jelent a lojalitás, az együttműködés, az önzetlen segítség, az érdek nélküli dicséret, mindig erre a pillanatra gondolok. Pedig volt már zajosabb, látványosabb dicséretben is részem, de tudom, az ilyen elismerés ér a legtöbbet, ez hat igazán az emberre. Persze, fontos, a fizetés is, meg az előléptetés, de az őszinte emberi gesztus semmi mással nem pótolható. Kár, hogy ilyet ritkán adunk, s még ritkábban kapunk. Ha tudjuk, hogy ezek az elismerések mekkora hajtóerőt adhatnak egy embernek, és „csak” elismerő szavakba kerülnek, vajon miért nem használjuk gyakrabban?!