Korunk egyik legnagyobb formátumú énekesének, Deák „Bill” Gyulának sok, kortörténeti leírásnak is beillő aforizmája akad. Az egyik szerint koncertje után Bill feltette szokásos kérdését a zenekar tagjainak:
– Merre mentek fiatalok, haza tudtok dobni?
– Nem arra megyünk Dönic – jött azonnal a némileg váratlan válasz.
– Nem baj, nekem az is jó – érkezett a kőbányai szarkazmuson szocializálódott riposzt a kapitánytól.
Bár sok üzlet-, és szervezetfejlesztési könyvet olvastam, de sokáig mégis Bill és csapatának kis helyzetkomikumát tudtam gyakorlati útmutatóként hasznosítani. Aztán az igazi visszaigazolást az adta, mikor Jim Collins, Jóból Kiváló című könyvének oldalain olvastam, hogy megfelelő emberekkel a buszon, szinte mindegy is, mi az úti cél.
Hasonló történt, amikor a valaha Pannon GSM névre hallgató, de már akkor is 1millió ügyfelet kiszolgáló cégünk számlázási rendszert cserélt. Nem is az összetett projekt sikeres lebonyolítása volt a legértékesebb hozadéka a feladatnak, hanem az a szolgáltató osztály, amit a munkaköreikből kiemelt, teszteket végző, folyamatleíró, illetve a képzéseket megvalósító munkatársakból kovácsoltunk össze. A cégnek komoly fejtörést okozott, mit kezdjen azzal a szakembergárdával, akik addigra már több mint egy éve kiestek korábbi munkaköreikből, amiket időközben betöltöttek. A belső üzleti támogató osztály létrehozása remek példája volt annak, hogy a jó embereket nem szállítjuk le a buszról – inkább olyan útirányt találunk, amerre ők is szívesen utaznak. Munkájukkal olyan problémákat tártak fel, melyek hosszú távú muníciót adtak a fejlesztési területeknek, a legkiválóbb optimalizálási folyamatot megvalósítva, amit valaha megéltem.
Persze, néha egy bátornak tűnő döntés mögött sokkal inkább Bill karizmatikusan egyszerű, de elkötelezett problémamegoldása áll.
Anno Farkas Balázs, az MKB Euroleasing vezére, annak dacára döntött az akkor még csak pár tízezer felhasználót kiszolgáló online brókercég, a Netrisk megvásárlása mellett, hogy a kontrolling csapat és a külső tanácsadó sem értékelte kifizetődőnek az üzletet. Balázst azonban két dolog motiválta: egyrészt két kollégája (Zöldi Péter tulajdonostársa, és jómagam) elkötelezetten hitt a sikerben – márpedig minket ő szállított fel a buszra. Másrészt a tudat, hogy „buktunk ennél már nagyobbat is”, így áldását adta a 80 millió forintos vételárra. Nem volt biztos az úti cél, de a kockázat vállalható, az útitársak és a lelkesedés pedig meggyőző volt. Döntésével az MKB-Euroleasing történetének talán legjobb, de a 23 millió eurós exit árat tekintve fajlagosan a legjövedelmezőbb befektetését valósította meg, ahogy persze Deák Bill Gyula is minden koncert után hazajutott. Még ha néha nagyot is kellett kerülni a busszal.