Jó pár évnyi műkereskedelemben eltöltött év után és sikeres aukciókkal a hátam mögött 2009-ben úgy döntöttem, hogy Londonba költözöm. Tettem mindezt úgy, hogy szinte senkit és semmit nem ismertem a városból, csak azt tudtam, hogy ott szeretném a karrieremet folytatni, ahol az igazán nagy dolgok történnek.
Kezdetben egy mesterképzést végeztem, abban bízva, hogy ez majd jó alapot nyújt a továbblépéshez. Még csak két hete voltam a brit fővárosban, amikor a téli szezon egyik legizgalmasabb eseménye, az esti impresszionista árverés következett az aukciós naptárban. Egyik professzorunk figyelmeztetett, hogy ezekre az árverésekre jegyet kell foglalni. Külön ülő- és állójegyeket, amelyekből az ülőhelyeket a vásárlóknak tartják fent. Azt tanácsolta, igyekezzünk, hogy tudjunk állójegyet foglalni telefonon. Elhatároztam, élesben is kipróbálom a híres magyar találékonyságot… Két előadás között kiszaladtam egy piros telefonfülkéhez, tárcsáztam a szükséges számot, és elhadartam, hogy osztrák-magyar gyökereim miatt rendkívüli módon érdekelne az árverés első két tétele, azok a gyönyörű Egon Schiele rajzok, amelyek megvásárlásához mindenképpen ülőhelyre lenne szükségem. A terv sikerrel járt, így a terem közepéről élvezhettem a legnagyobb show-t, amit valaha láttam. Az árverésvezető szurkálódása a vevőkkel, az ellenállhatatlan sárm, ahogy vásárlásra ösztönözte őket, a telefonos licitet tartó alkalmazottak, akik szinte egymást lökdösve próbálták minél messzebbre és magasabbra nyújtani a kezüket, hogy a teremben mindenkit túlszárnyalhassanak – mindez annyira megfogott, hogy rögtön tudtam: ezt akarom csinálni.
Az aukció után egy vacsorán velem szemben teljesen véletlenül egy, a Sotheby’s kötelékébe tartozó hölgy ült az asztalnál. Próbáltam tőle minél többet megtudni a lehetőségekről. A helyzet nem volt bíztató, mert akkoriban a cég állás hirdetései nem is voltak nyilvánosak, csak és kizárólag ajánláson keresztül lehetett bejutni. Nem szabad elfelejteni, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb aukciósházáról beszélünk. Végül kaptam egy névjegykártyát, és tudtam, innentől kezdve már csak rajtam múlik minden. Az iskola végzése közben hamarosan kaptam a hírt: várnak interjúra. Egy gyakornoki pozícióról volt szó, amelyet sikerült megszereznem. A gyakorlat után lediplomáztam, amit szinte azonnal követett egy állásajánlat a cégtől. Több éven keresztül irányítottam kiemelt ügyfelek gyűjteményének felbecslését. Három éve már a saját aukciósházamat működtetem a testvéremmel közösen, 2019-ben pedig első magyar cégként már Londonban is tartottunk árverést.
Hiszek abban, hogy az ember bármire képes, ha igazán akarja. Persze, az sem árt, ha a szerencse is mellé szegődik…