Friss diplomásként – a rendszerváltás utáni években – nyelvtudásomat fejlesztendő beiratkoztam egy német tanfolyamra. Néhány hét elteltével a tanárnő megkérdezte, elvállalnám-e a Philips nemzetközi menedzsmentjének magyar tanítását? Meglepődtem. 23 éves voltam akkor. Bár tanári diplomával rendelkeztem, csekély tapasztalatom volt. Féltem. Meg tudom én ezt csinálni? Némi hezitálás után belevágtam.
Rögtön az első alkalommal megértettem, miért volt olyan boldog a tanárnő, amikor átvettem a csoportját.
Kritikus és elfoglalt, tapasztalt menedzserekkel találtam szembe magamat. Egy világlátott holland ügyvezető, három mintatanuló osztrák igazgató és egy renitens német vezető volt a csapatomban. Nem volt népszerű a magyar nyelv tanulása, inkább kötelező feladatként tudomásul vették. Úgy is viselkedtek. Az első órán szemöldöküket szigorúan felvonva, kritikusan méregettek. Láttam szemükben a kétkedést, vajon tud ez a „csitri” egyáltalán tanítani? A második órára még eljött mindenki. Adtak nekem egy esélyt, hogy bizonyítsak.
Akkoriban nem volt szokványos a tegeződés a vállalatoknál, a nagyon merev céges hierarchia láthatatlan falakat húzott a különböző beosztású emberek közé. Éppen ezért nem akartam hinni a fülemnek, amikor az óra végén az ügyvezető ripsz-ropsz letegezett. Megsértődjek, vagy elismerésnek, baráti gesztusnak vegyem e fordulatot? Az utóbbit választottam, és a következő alkalommal hangos „Szervusztok! Hogy vagytok?”- kal üdvözöltem őket. Díjazták a vagányságomat. Innentől kezdve nyitottabb és bátrabb lettem, félre tettem a tankönyvet, nyelvtani szabályok helyett szituációk alapján tanítottam. Ők hozták az életből a példákat. Az egyik első kifejezés, amit tudni akartak magyarul, ez volt: „feltétlenül szükséges”. Megtanulták helyesen kiejteni a „pincér” szót, mert addig furán néztek rájuk kedvenc vendéglőjükben, amikor a „pincsért” hívták. Leglelkesebb tanítványom a renitens német vezető lett, aki egy óriási flipchart papírral közlekedett. Arra írta az új, számára hasznos kifejezéseket.
A tanítás alatt megismertem, mi foglalkoztatja őket, milyen napi gondokkal küszködnek, melyeknek csak kis része volt a magyar nyelvismeret hiánya. Örültem, hogy első megszeppenésemet legyőzve belevágtam a tanításba. Új, addig számomra is ismeretlen képességeket fedeztem fel magamban, új világokat és kultúrákat ismertem meg. Ez a tapasztalat nagy lendületet adott későbbi munkámban. Ma egy nemzetközi tréningcég magyarországi ügyvezetőjeként tudást menedzselek, vezetőfejlesztéssel és kompetenciafejlesztéssel foglalkozom. Azt látom, hogy gyakran szokatlan út vezet az igazi hivatás megtalálásáig. Ezen az úton bátorságra, nyitottságra és főként rugalmasságra van szükség.