A 90-es évek elején a Kontavill Rt. kereskedelmi igazgatói pozíciót hirdetett, egy fejvadász engem ajánlott. Rövid rábeszélés után beadtam a derekam. Ez után kilenc hónapon át tartó teszt- és interjúsorozat következett, majd december elején közölték, hogy hárman maradtunk még versenyben, januárban sor kerül a mindent eldöntő meghallgatásra. Akkor már nyűggé vált számomra az egész procedúra, és egy másik állást is megpályáztam egy kisebb, helyi cégnél. Családi kupaktanácson fontolgattuk, mi lenne a megfelelőbb. Én a helyi cég felé húztam, a család inkább a Kontavill felé.
Így 1993 januárjának elején megjelentem Szentesen a Kontavill-nál. Nagy meglepetésemre, nem az általam ismert cégvezető és HR igazgató fogadott, hanem három teljesen ismeretlen ember: két francia és egy ’56 óta Párizsban élő magyar származású férfi. Mint kiderült, 1992. december 23-án a Kontavillt privatizálták, és a francia központú Legrand Csoport tulajdonába került. A két francia a csoport gazdasági igazgatója és a privatizáció konszolidálásáért felelős gazdasági szakértője volt, a harmadik pedig Charles Ranunkel, a Legrand Zrt. 1993 januárjától kinevezett elnöke. Hosszasan beszélgettünk. Másnap értesítettek, hogy a kereskedelmi igazgatói állást egy, a kiírt pályázatban részt sem vevő, a Legrand termékeit jól ismerő szakembernek adják, de helyette a reorganizációs és modernizációs projektet vezethetem. Az alkalmazás feltétele volt, hogy kiutazzam Franciaországba, a cég központjába és ott a különböző szakterületek vezetőivel találkozzam. Ha ez sikeres lesz, akkor enyém az állás. Hezitáltam. Végül – most sem tudom megmondani miért – bólintottam, s elutaztam a francia központba, ahol három napon át tárgyaltam, szinte mindenkivel. A döntésről három hét után sem jött semmi hír. Elbizonytalanodtam. Már azon voltam, feladom. Akkor megcsördült a telefon és a fejvadász közölte vidáman: „Gratulálok, felvették!”
Charles Ranunkel 5 évig volt a Kontavill Zrt. elnöke. Egy közös vacsorán búcsúztattuk. Akkor pár percre félre hívott: „Emlékszel – mondta –, amikor 1992 januárjában először találkoztunk? Három éve sem volt, hogy te Romániából menedékjogot kérve érkeztél Magyarországra. Kerested a helyed és nem ismertél senkit. Engem arra a fiatalemberre emlékeztettél, aki én voltam 1956-ban. Ugyanígy érkeztem meg Franciaországba. Akkor egy véletlen találkozás után akadt egy pártfogóm, aki elindított a karrieremen. Amikor az önéletrajzodat elolvastam tudtam, most rajtam a sor! ” Én zavaromban akkor csak egy köszönömöt tudtam motyogni… De sokszor gondolok erre a beszélgetésre. Ez 25 éve történt. Én azóta is a Legrandnál dolgozom, 13 éve cég vezérigazgatóként. Lehet, hogy mégiscsak vannak véletlenek?!