Az Elegant Design bérmunkából él. Nagy nyugati – főleg francia – cégek modelljeit valósítjuk meg. Még vezérigazgatói munkám elején felmértem, hogy a sok munka miatt a magyar bedolgozók mellett szükséges lesz határon túlról is partnereket keresni. Erdély jött leginkább szóba. Szerencsére a volt férjem rokonai Kolozsváron élnek. Felajánlották, segítenek textilipari kapcsolatokat keresni. A Flacara céget javasolták. Egy ismerős fia meg is szervezte a találkozót az ottani vezetővel, sőt, elkísért azzal, hogy tolmácsol is, ha kell. Én beszélek franciául, de nem tudhattam, megfelelő lesz ez a nyelv, vagy sem.
A találkozó összejött. Franciául mutatkoztam be, majd vázoltam, miért is mentem oda. Beszélgetőpartnerem hallgatott és nagyon figyelt. Hol rám nézett, hol meg az előtte lévő papírra. Mintha bizalmatlan lett volna. Láthatóan, valamit nagyon mérlegelt. Aztán tökéletes magyarsággal megszólalt: mondhatja magyarul is, értem a nyelvet.
Az első csatát megnyertem. Rodica – mert így hívták a cégvezetőt – rögtön tudta, hogy ajánlatom nekik is előnyös. Máig tartó kooperáció kezdődött köztünk, bár azóta ő már nyugdíjban van, és a vállalatot is másként hívják. Összebarátkoztunk. Annyira, hogy segített más városokban is bedolgozókat találni. „Továbbpasszolt” Nagybányára, akik ugyancsak segítettek. És így adtak kézről kézre tovább. Kolozsvár, Nagybánya, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Segesvár – ezek lettek a főbb bázisaink, de ez sem volt elég. Moldvába is kiterjesztettük a kapcsolatokat. Akit lehetett, „beszerveztünk” a bérmunkára.
Mindenhol segítettek. Örültek a munkának. Hogy könnyebb legyen a kommunikáció, románul kezdtem tanulni. Értékelték az igyekezetet. Sokszor mondják mostanában: „Madame Ildikó már nagyon jól beszél románul”. Ez persze, nem igaz, de igyekszem. Mint ahogy ők is, magyar szavakkal viszonozzák az erőlködésemet. A kölcsönös gesztusok bizalmat teremtettek köztünk. Bérmunka-termelésünk zömét ma is ezekben a városokban végzik, de már ez sem elég. Az Európai Unió hatása itt is érvényesült. Vagy úgy, hogy elszívja az embereket, vagy úgy, hogy megemelkednek a bérek. Tizenöt éve fele annyi volt ott a bérmunkaár, mint nálunk, most már majdnem ugyanannyi. A kis különbséget elviszi a nagyobb szállítási távolság. De örülünk, mert még mindig jobban találni gyártó partnert, mint itthon.
De nincs megállás. Földrajzi értelemben sem. Már feltérképeztem, milyen lehetőségek vannak Szlovákiában, Trencsén, Zsolna ruházati cégeit néztem sorra. Vannak megoldások, de inkább megyek tovább: Kárpát-Ukrajna a következő célterület. Talán ott nagyobb szerencsém, több lehetőségem lesz. Munkácsra, Ungvárra gondoltam. A szomszédolás folytatódik…