"A hosszú repülés a legtermészetesebb útja annak, hogy úgy nézz ki, mint az útlevélképeden." Bill Gates megállapítása rám fokozottan érvényes volt, mivel első repülőútjaim során fizikailag is rosszul voltam, és szenvedésemet a "szakértő" útitársaim tanácsára lehajtott vodkák és konyakok csak súlyosbították. A közgáz külker karát elvégezve majd két évtizedig vidéken éltem és szakirányomtól eltérő területen dolgoztam. Hivatalosan keveset utaztam, de ezt nem sajnáltam. Fontosnak tartottam a munkámat, élveztem is, és külkereskedő családtagjaim, barátaim elbeszéléséből "tudtam", hogy az üzleti utazás fárasztó, unalmas és bonyodalmas.
Maszekban persze, utaztunk két kisgyerekkel, Trabanttal az NSZK-ba, nyaralni Jugoszláviába, pelenkáért Komarnoba, de sokáig úgy gondoltam, hogy a külföldi üzleti utak nem hiányoznak az életemből.
Rosszul gondoltam. Tévedtem! Azóta egyre többet utazom és egyre jobban élvezem. Persze, sokszor tényleg fárasztó a külföldi program. A kilencvenes évek elején például egyik dél-európai beszállítónk órákig aszalt minket üzemük negyven fokos helyiségében, abban a reményben, hogy néhány számunkra hátrányos részlet elkerüli a figyelmünket. Szerencsére rutinosabb társam ismerte ezt a trükköt és éber maradt. Másik alkalommal egy elegáns nemzetközi konferencián a légitársaság által napokra elkavart bőröndöm miatt csak úgy hívott a görög kollégám, hogy az "egyinges ember". Vásárlási lehetőség híján azt az egyet viszont minden este kiöblítettem, dicsőség neked, no iron.
Fiatal korom kedvenc városába, Londonba legalább negyvenszer eljutottam és mindig nyújtott valami újat, érdekeset, váratlant. Legemlékezetesebb londoni emlékeim között van feleségem, Edit londoni maratonja, ahol két felnőtt lányunkkal várhattuk a célban. Feledhetetlen élmény volt egy nyolcszemélyes private jet-tel néhányszor Skandináviába utazni, vagy Donyeckbe kis helyi propelleressel bumlizni. Másutt vízre szálltunk egy kivénhedt világháborús kétéltűvel, de űrsikló fedélzetére is léphettünk. Dániából Svédországba vitorlással érkeztünk, de például volt szovjet tengeralattjárón is jártunk. Mind-mind rengeteg élmény, érdekes ember és találkozás…
Ma már sokat utazom és örömmel konstatálom, hogy a két lányom (ebben is) túltett rajtam. Ők már máshogy látják a világot, számukra az utazás természetes, más dolgokon akadnak fenn. Például a nagyobbik szállodás szakemberként külföldön a neves szállodák szolgáltatásait kritizálja, a kisebbik meg a tokiói reptér kényelmetlenségét panaszolja és sokallja a sanghaji üzleti útjait.
Hatvan felettiként megértem, hogy ennek a nemzedéknek már természetes az utazás, ami Mark Twain szerint „végzetes az előítéletre, a bigottságra és a szűklátókörűségre”.