Tizenkét éve betelt a pohár, elegem lett a vendéglátásból. Kilátástalannak éreztem a helyzetet: állandó volt a szakképzett munkaerő hiánya, de akik jelentkeztek, azok sem feleltek meg, vagy ha igen, rövid idő alatt továbbálltak. A jövő sem volt biztató: nem láttam, hogy az oktatásban megfelelő lenne az utánpótlás, se mennyiségben, se minőségben. És emellett dőlt a pénz az ágazatba, sznob gazdagok nyitottak éttermet nyakra főre. Szakértelmük nem volt, pénzük viszont bőven. Eldöntöttem: bezárom és kiadom a Trombitás éttermet. Miért kínlódnék én tovább? Az étterem sok szép évet, jó bevételt hozott, vagyis a szakmai elismerésen túl megvolt az anyagi siker is.
Utána ingatlannal, műtárgyakkal üzleteltem, és sétarepültetéssel. Baráti társaságban gyakran kérdezték, előfordulhat olyan helyzet, amikor én mégis visszatérek a szakmámhoz? Viccesen mindig azt válaszoltam: két esetben igen. Vagy a Gundel kedvéért, vagy a Vadrózsa étterem miatt. Az előbbiről tudtam, ha egyszer eladó lenne, akkor se tudnám megvásárolni, nincs annyi pénzem. Az utóbbiról meg senki se gondolta, hogy tulajdonosa megválna tőle. Vetter Margónak ez volt a szemefénye. Érthetően. Az elegáns patinás rózsadombi étterem híres volt konyhájáról, törzsközönségéről. És jó dicsekedni vele, hogy az épület hajdani tulajdonosa az 1942-ben készült híres Casablanca című filmben pincért alakító, Magyarországon Szőke Szakállként hívott író és színész volt. Eredeti nevén Gartner Sándor, aki mellékesen Gerő Jenőként is írt. Többek között a legendás vonósnégyes című jelenetet
A téma az évek alatt feledésbe merült, mígnem jó öt éve a felejthetetlen emlékű Gyarmati István barátom szólt, hogy eladó a Vadrózsa. Akkor már több éve zárva volt. Azonnal meg akartam nézni. A látvány lehangoló volt: a belseje szétdúlva, a légkondi kibelezve, a falikarok kristálydíszei hiányosak, ám a plafonról antik csillár lógott. Szinte teljesen épen, felidézve a szebb napokat látott étterem korábbi eleganciáját. Még lepusztult állapotában is gyönyörű volt az épület, a hatalmas kert. Megvettem. Egy évig tartott a felújítása, mert az akartam, hogy újra a régi legyen.
Teljesült az álmom. Aztán idén jött a koronavírus. Már mindenki „élve” temeti az elegáns budapesti éttermeket: a külföldi turisták elmaradtak, a magyar vendégek óvatosak. A Kárpátia végleg bezárt, a Gundel csak időlegesen, a Vadrózsa azonban kinyílt. Sokan mondják, most a pénzt égetem. Van mit - teszik hozzá, hiszen ott vagyok a leggazdagabb 100 magyar között. Bárcsak ott lennék! Az a Földvári Gábor nem én vagyok. De nem zavar e tévedés. Azt szoktam mondani, annál több pénzt nehéz vendéglátásból keresni, mint amennyit én kerestem. De még ez is messze van a TOP100 vagyonától.