Jelenlegi hely

Tanulás-sokk, egy életen át

Bondor László, az Innospec közép-európai régiójának volt kereskedelmi és műszaki igazgatója
Bondor László, az Innospec közép-európai régiójának volt kereskedelmi és műszaki igazgatója
„Mi jöhet még a tanulásban? Nekem már semmi! – mosolyogtam elégedetten. Egy darabig.”

 

Már általános iskolában megtanították nekem Lenin felszólítását: Tanulni, tanulni, tanulni! Később ennek szellemében sokat tanultam, például azt, hogy ezt nem is ő mondta, hanem Sztálin. Még többet tanultam, s kiderült, ez nem Sztálin, hanem Trockij mondása. Hát ennyit a folyamatos tanulásról!

Az iskolában a fizikát szerettem, a matematikát és a kémiát viszont utáltam, ráadásul nem is értettem. Egyértelmű volt, hogy valamilyen erősáramú képesítést célszerű szereznem. Villanyszerelő lettem, aztán villamosmérnök. Feledtem Lenint, Sztálint, Trockijt, és a tanulást – egy időre. Az élet azonban más irányba terelt. A rendszerváltáskor minden munkát vállalnom kellett a megélhetésért. Ha kémia kell hozzá, hát legyen kémia – törődtem bele sorsomba.

Egy élelmiszeripari kutató-fejlesztő cégnél kitanultam a tablettakészítés fortélyait. Szabadságom alatt, a munkám mellett minden évben Németországba jártam dolgozni egy jó nevű borászatba. Új ismereteket szereztem, főleg kémiából. Aztán egy komáromi üzemanyag-adalékokat forgalmazó kft-hez kerültem. Rossz volt naponta azzal szembesülni – ráadásul vezető beosztásban –, hogy ott mindenki mindent tudott a szakmáról, én szinte semmit. Rájöttem, a kémiát alaposan meg kell tanulnom, ha azt, akarom, hogy ne vezessenek félre. Megtanultam. A német tulajdonos rövidesen műszaki igazgatónak nevezett ki, nem kis részben németnyelv-tudásomnak köszönhetően. Hátradőltem, szó szerint is, mert kaptam egy szép, tágas irodát, elegáns bőrfotellel. Mi jöhet még a tanulásban? Nekem már semmi! – mosolyogtam elégedetten. Egy darabig.

Adták-vették a céget, szinte mindenkit elküldtek, de én maradtam a megszokott irodámban a kényelmes bőrfotelemmel. Az új tulajdonos egy amerikai óriási vegyipari konszern lett. Egy szép napon a cég személyzeti igazgatója a ferihegyi reptér tárgyalójába hívott megbeszélésre. Közölte, a műszaki igazgatói állásomat csak akkor tarthatom meg, ha a londoni irodánkban megpályázom a kereskedelmi igazgatói állást is. Mit tehettem? Megpályáztam. Nyertem. Addig a német volt a tárgyalási nyelv, onnantól az angol lett.

Mint púp a hátamra, úgy hiányzott nekem az angol! Ám nagyon intenzíven (meg)tanultam angolul. Magántanár, fogcsikorgatás – meglett az eredménye. Már azt hittem, ezzel felnőttem a feladathoz. Tévedtem. Ha egy sorozat beindul... – bejött  még a matematika is. Kineveztek az Innospec közép-európai régiója kereskedelmi és műszaki igazgatójának, németországi irodával. Nyugdíjba mentem, de elláttam ezt a munkakört is még négy évig. Jelenleg a vállalat tanácsadója vagyok. Most azt tanulom, miként kell úgy tanácsokat adni, hogy a fiatalok megfogadják. Ezt hívják élethosszig tanulásnak, ugye?