Jelenlegi hely

Sörfőző kalandok kínaiakkal

Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery sörfőzde tulajdonos-ügyvezetője
Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery sörfőzde tulajdonos-ügyvezetője
„Több hetet elvesztegettem értelmetlenül alkudozva, és a nagy üzlet reményében mindent megígérő forgalmazókkal tárgyalva”

 

Amikor 2014-ben az addigi közgazdász-multicéges életemet hátrahagyva kitaláltam, hogy sörfőzéssel fogok foglalkozni, sejtelmem sem volt róla, hogy valójában nem csak új szakma, de egy fordulatokban gazdag kihívás is vár rám. Beleértve például a sörfőző berendezés beszerzését.

Az viszonylag hamar kiderült, hogy a készüléket, amit megterveztem, a legjobb ár-érték arányban Kínában gyártathatom le. Kína azonban nem csak messze van, de hiába rendelhető meg onnan bármi, az üzletkötésnél nagyon észnél kell lenni. A kínaiak egyszerűen nem mondanak nemet. Látszólag az árból is jócskán lehet faragni, ám őket sem ejtették a fejükre: az olcsóbb egyben silányabbat is jelent. Több hetet elvesztegettem értelmetlenül alkudozva, és a nagy üzlet reményében mindent megígérő forgalmazókkal tárgyalva, mire sikerült találni egy olyan gyártót, aki árban és minőségben is megfelelő terméket kínált. Náluk végül 2015 őszén rendeltük meg a gépet azzal, hogy egy Kínában is képviselettel rendelkező minőségellenőrző céget küldök ki a helyszínre, illetve, hogy a gyártás végső munkálatait személyesen felügyelem majd. Ott azután beigazolódott, mennyire fontos momentum volt ez, mert rengeteg mindent korrigálni kellett. Az utolsó simításoknál így sem tudtam jelen lenni, mert a három hét alatt, emennyi időre a vízumom szólt, nem készült el a sörfőző berendezés. Izgatottan vártam hát a következő év februárját, hogy megérkezzen Budapestre.

 A gép rendben megjött, ám a kicsomagolás és a beüzemelés sem volt zökkenőmentes. Nem jól adták meg például a ládák pontos méretét, súlyát, ezért néhányat csak komoly logisztikázással sikerült bejuttatnunk a konténerből a főzdébe. A beüzemeléshez ugyan hívtunk a kínai gyárból egy szakembert, vele azonban csak google-fordítón keresztül tudtunk kommunikálni, mert nem beszélt semmilyen más nyelven (az itteni kínai ismerősünk viszont a szakkifejezéseket nem ismerte). Mivel egy egyedi gépről van szó, a prospektusból sem olvashattunk ki mindent, így egy kockás füzetbe jegyzeteltem. Közben vártunk a NAV-engedélyre. Problémák adódtak a gőzfejlesztővel is, így az első sörünket végül egy hónap csúszással tudtuk csak lefőzni, a kockás füzetbe írtak alapján indítva be a sörfőző gépet, óriási izgalmak közepette.

Az ötlettől, hogy sörfőzdét nyissak, két kemény év telt el az első sör lefőzéséig, csak a gép beszerzése és beüzemelése hét hónapba telt. Amellett, hogy ezzel nagyot ugrottam az ismeretlenbe, ez az időszak rengeteget tanulással, utánajárással, okulással telt.  De megérte: a HopTop Brewery 2016 augusztusában debütált az Első Kraft Sörfesztiválon, és a Midnight Express sörünkkel még abban az évben bronzérmet nyertünk European Beer Star-on.