Egy életre megjegyeztem a dátumot: 2019. szeptember 23. A megelőző éjjelen sorsdöntő tanácskozás zajlott a Thomas Cook angol utazási irodáról. Ez volt a Neckermann anyacége, a Neckermann osztrák vállalata pedig a mi tulajdonosunk. A döntés az egész vállalatbirodalmat alapjaiban rázta meg. Éjjel 2-kor jött a hír: nem kerülhető el a Thomas Cook csődje. És ezzel beindult a dominóeffektus. Az osztrák tulajdonos bedőlése bennünket is megzavart, bár anyagilag stabilak voltunk.
Ebben a helyzetben gyorsan választanunk kellett: feladjuk, vagy továbbvisszük a magyar egységet. Az utóbbit választottuk. Azt reméltük, ha működünk, akkor egy új tulajdonossal minden mehet tovább. Ám a folytatáshoz az is kellett, hogy még aznap délután ki tudjuk fizetni az Törökországba tartó teljes gépnyi utas költségeit. Ugyanis ettől az időponttól kezdve előre kellett rendezni a számlákat, aminek a lebonyolítása pár óra alatt nem volt egyszerű, de sikerült. Minden utas ott volt! A repülő felszállt, jöhetett a következő problémahalmaz. Az összes, már úton lévő utasunk helyzetét rendezni kellett. Megoldottuk.
A csődhullám első szakaszát tehát jól kezeltük. Az anyacég felszámolása körüli bizonytalanság azonban ott lebegett a fejünk felett. A felszámoló biztosnál mi csak egy vagyontárgy voltunk, amit jó áron értékesítenie kellett. Szerencsénk volt: több más érdeklődő mellett egy magyar médiacég is ajánlatot tett, és övé lett a magyar vállalat. Akkor úgy látszott, véglegesen. Ám ez átmeneti megoldásnak bizonyult – fontos átmenetnek –, ám végül Szvoboda Jánossal ketten lettünk tulajdonosok.
Azt hittem, ezzel megpróbáltatásaink végére értünk, elkezdődhet egy normalizálási folyamat. Nekünk is meg kellett nyugodni, hiszen megrázott bennünket, amit átéltünk: a legrégebbi (178 éves) nemzetközi utazásszervező cég egy pillanat alatt bedőlhet. Engem azért is zavart e fejlemény, mert problémák már voltak, de úgy nézett ki, hogy bizonyos fokú tulajdonosváltás – amiben egyik főrészvényesünk és egy komoly banki befektető szerepel – megoldotta volna ezt a helyzetet. Még egy kisebb cash hiányzott a megállapodáshoz, ami meglett ugyan, de már későn. A csődlavina elindult. Azt már nem lehetett megállítani. A kár milliárdos nagyságrendű…
Nagy nehezen rendeztük a sorokat, újra indítottuk az utazásokat. Pontosabban: indítottuk volna… Ekkor jött az újabb sokk, a koronavírus… Ez már nem volt váratlan, de ennek mérete, gyors terjedése és a várható kár felmérhetetlen.
Sokk hátán sokk. Februárban átvettem az Év Női Menedzsere díjat. Szakmai pályám sikeres volt. Csak nem fogom most a végén feladni? Csak azért, mert egy életre elég csapás ért pár hónap alatt? Innen szép nyerni!