El tudják képzelni, milyen rettenetes érzés 11 ezer víziszárnyast megsemmisíteni? Többségük egészséges, felnevelésük a munkánk. Szeretjük a ránk bízott állatokat. És egyszer csak ott a tragédia…
Hat telephelyen dolgozunk, kacsákkal, libákkal. A legszigorúbb higiéniai előírásokra figyelünk: aki a telepre érkezik, annak kötelezően hajat kell mosnia és zuhanyoznia. Utána jön a beöltözés, a fejet is sapka takarja. Nincsenek szabályszegők, mindenki érti, nem szabad kockáztatni.
És akkor jön egy madárinfluenza, a semmiből. Mi tehetetlenek vagyunk. Mindent megtettünk, és mégis… 2016-ban ez történt az egyik telephelyünkön. 11 ezer szárnyast kellett halálra ítélnünk. Nem dönthettünk másként. Az állategészségügy járványnál nem ismer kivételt a hatósági előírás. Zömmel férfivezetőkkel dolgozom, ők különösen nehezen viselték a tehetetlenséget. Kiutat kerestek. Abban a helyzetben nem volt.
Nekem sem volt egyszerű, vezetőként. Tartanom kellett a lelket mindenkiben, és keresni azt a néhány biztató szálat, ami kihoz bennünket ebből a csapásból. Például nálunk a betegség csak egy telepünket érintette, a többi öt egészséges maradt. Nem volt magyarázat, hogy miért pont az az egy, akár egy fuvallat is bevihette oda a gyilkos kórt. Mindegyik egység korszerű, jól felszerelt, 2012-től építettük, korszerűsítettük ezeket, hogy megfeleljenek a legkeményebb higiéniai előírásoknak is. Megfeleltek. A véletlennel nem tudunk mit kezdeni.
Én gyerekkoromtól sportoltam, ahogy az egész család. Sok mindent kipróbáltam, de a csapatjátékban éreztem a legjobban magam. Kézilabdáztam. Élveztem az összjátékot, azt, hogy csak együtt boldogulhatunk. Ilyennek képzeltem a vezetői munkát is. Ez alapvetően így is van, tudunk együtt küzdeni, sikert elérni. A válságban is összekapaszkodtunk. Mégis… Akkor éreztem meg igazán, hogy a vezetők még csapatban is magányosak. Minden terhet nem tudnak megosztani. Szükségem volt valamire, ami tartást ad, hogy továbbra is erős, derűlátó maradjak.
És akkor „szembejött” velem a jóga. Kikapcsol, feltölt, lelkileg, szellemileg is. Amíg jógázom, elfelejtem a világot. A gondokat. A madárinfluenzát. Ezzel megjelent a spirituális vonal, gondolkodás is az életemben. Korábban ez távol állt tőlem. Ma már természetesnek veszem, hogy mindent nem uralhatunk. Vannak fölöttünk álló dinamikák is. A madárinfluenzával ez jelent meg nálunk, hirtelen, drasztikusan. Kilencven százalékban uraltuk a terepet, de mindig lehet olyan 10 százalék, ami amire nincs hatásunk. Ezzel a tragédia helyére került a lelkemben. Megy tovább a világ. Mindenre felkészülünk. És még így is jönnek kivédhetetlen véletlenek...