Kegyetlennek tűnt a módszere. Többször megfogadtam, én nem ezt az utat választom, én egy empatikus vezető leszek, ha arra kerül a sor. Azóta eltelt 18 év, és beláttam: akkori „kegyetlensége” éppen hogy egy segítő vezető nagyon hatékony módszere volt. Egy életre megtanított arra, hogy nyafogás helyett fókuszálni kell a feladatra, s meglesz a megoldás.
Pár éve dolgoztam még csak a multi cégnél, sok mindent megtanultam már, de még többet nem. Voltak problémáim, nehezen megoldható feladataim. Mentem az akkori főnökömhöz, aki csak ridegen annyit mondott: problémával ne gyere hozzám, megoldással igen! Frusztráló volt, lebénított a „lelketlensége”. Néhány kérdést azért mindig feltett, de az már nem érdekelte, mit válaszolok. A saját levemben főttem, kerestem a kérdésekre a választ. Aztán azt vettem észre, hogy szép lassan haladok előre, sőt, lassan a megoldás is körvonalazódott. Megtanultam célirányosan megoldásokban gondolkodni. Ő a kérdéseivel lökött mindig egy kicsit tovább. A válasz nem neki kellett, hanem nekem. S amikor megvolt, akkor már tudtam azt is, mit kell tennem.
Sokszor erőn felüli feladatot is adott. Legalábbis én akkor ezt hittem. Egyik alkalommal például azzal bízott meg, hogy 400 ember előtt én tartsak angolul előadást. Előtte soha nem beszéltem nagy tömeg előtt nyilvánosan angolul. Izgultam, egyik percben lángolt az arcom, a következőben meg már halál sápadt voltam. A rosszul lét kerülgetett. Akkor odajött hozzám, elővett egy A4-es lapot, és egy kört rajzolt bele. Abba meg egy pontot, majd azon kívül, jó messzire egy másik pontot. Azt mondta, körön belül van a komfortzónánk, ott kényelmes az élet, a munka, de nem visz messzire. Az igazán sikeres emberek vállalják az erőt próbáló helyzeteket is. A körön kívüli pontot. Mert csak így tudnak előremenni. Minél messzebb van ez a külső pont a körtől, annál nagyobb lehet a mozgástér, azaz a befutható pálya. Én akkor esélyt kaptam saját pályám növelésére. Megértettem, összeszedtem magam, s megtartottam az előadást.
Azóta új pályán dolgozom, vezetőfejlesztőként. De tudom, kellenek a komfortzónán kívüli erőpróbák, hogy fejlődjek. Ezért volt olyan eset, amikor én mentem oda az egyik „nehéz természet” hírében álló felsővezetőhöz, s azt mondtam, coacholni akarom. Elmondtam, neki miért lesz ez jó, s azt is bevallottam, így akarom magam edzeni a nehéz esetekre. Igent mondott.
Az A4-es lapot, a körrel és a pontokkal, ma is őrzöm. Ha néha nemszeretem, túl nehéz feladat adódik, előveszem, ránézek. És akkor mindig összekapom magam. Néha már igénylem is a komfortzónán kívüli, erőpróbáló munkát. Kell az edzés, a léleknek is!
Ez a felsővezető életre szóló hatással volt a fejlődésemre, a karrieremre. Executive coachként én is erre törekszem ügyfeleimmel.