Ez életem legnagyobb lehetősége lehet – villant át az agyamon, amikor a cég tulajdonosai bejelentették, eladják a vállalkozást, én is megvehetem. Valójában ez a felismerés nem is az első pillanatban jött, hanem jóval később… Először arról győzködtem a főnökeimet, hogy tartsanak ki, mert nagyon jó megrendelések vannak a láthatáron.
Ők azonban hajthatatlanok maradtak: látszott, bármit mondok, ők már döntöttek. Bár nem volt veszteséges akkor sem a cég, de kevesellték a hasznot. Más területen több lehetőséget láttak. Tehát nekem kellett dönteni. Addigi életemben mindig alkalmazott voltam, több multinál is dolgoztam, középvezetőként. Örültem, hogy végre találtam egy olyan munkahelyet, ahol emberinek tűnt a terhelés, az elvárt teljesítmény. Másfél éve voltam ott. A munkaerő-közvetítést éppen megtanultam, ráéreztem e szakma „ízére”… És akkor ilyen helyzetbe kerülök – mérgelődtem magamban, míg jött az isteni szikra: nekem most inkább örülnöm kellene! Ez egy nagy lehetőség.
Nagyon gyorsan döntöttem: 2004. januárjában kaptam az ajánlatot, április elején már én voltam a tulajdonos. Fejest ugrottam az ismeretlenbe, eladtam a lakásom, kifizettem a vételárat. Kezdetben nagy segítség volt, hogy megőrizhettem a régi cégnevet, az ismert logót. A korábbi tulajdonosok inkább az eredeti tevékenységükre, a fejvadászatra koncentráltak, vezetők kiválasztásában működtek közre, mi meg minden munkaerőt közvetítettünk, aki egy iroda működtetéséhez kellhetett.
A 2008-as válságig jól ment az együttműködés: mi fizettünk a logóért és a névhasználatért, nem voltak súrlódások. Akkor azonban elapadtak a megrendelések, nálunk is a túlélés volt a tét. Már nem tudtam fizetni a szokásos díjat. Ráadásul a válság hatására egyre közelebb került a tevékenységi körünk. Mi mentünk felfelé, vagyis már vezetők közvetítésével is foglalkoztunk, ők meg jöttek lefelé… Konkurensek lettünk. Találkoztunk, ütköztünk, kapcsolatunkban hirtelen megváltozott valami... Le kellett mondanunk a korábbi név, s logó használatáról, teljesen újat kellett választani, ami kicsit sem hasonlít a régire. Akkor már ezt sem bántuk, hiszen a személyes ismertségünkkel át tudtuk hidalni az ebből adódó hátrányt. Az új névhez aztán jól kommunikálhattuk az új tevékenységeket is, nem csak közvetítünk, de tanácsokat is adunk, tréningeket tartunk. Kezdetben az életrajz-bankunk 300-as listával rendelkezett, 2013-ra már több mint 10 ezer nevet tartalmazott.
Utólag azt mondom: jókor jött a törés. A pillanatnyi nehéz helyzet új energiákat szabadított fel. Megtanultunk változni, váltani. A munkaerő-piac mindig hektikus volt, az utóbbi időben viszont különösen az. Hasznos ez a sok nehézségen edződött átváltozó, alkalmazkodó képességünk.