Világéletemben racionális voltam. Szinte csak az létezett, amit kézzel megfoghattam, megszámolhattam. Adatokkal dolgoztam vezetőként, majd a vezetői tanácsadásban, vezetőfejlesztésben is felmérésekre/kutatásokra alapozva javasoltam megoldásokat, fejlesztési módokat.
Ám egyre gyakrabban tapasztaltam, hogy van egy másik énem is. Ez inkább a megérzésekre hagyatkozott. Mivel jól működött, így tudatosan használtam. És egyre több ügyfelemmel – még az igazán racionális pénzügyi/műszaki végzettségűekkel is – elkezdtem építtetni a saját megérzésükre. Eredménnyel! Az egyik cégvezető ügyfelem bevallotta, hogy egy jelentős döntésénél nem végzett semmiféle előzetes számítást, annyira biztos volt a megérzéseiben. Ám ha indoklást kértek volna a tulajdonosok, miért lépett úgy, zavarban lett volna. Azt mégse mondhatta volna, hogy azért, mert ezt súgta a megérzése. Ez nem túl meggyőző… Mégis működik!
Azon a szörnyű reggelen is voltak megérzéseim. Gyermekeimet vittem iskolába. Az autóm furcsán viselkedett: kipörögtek, megcsúsztak a kerekek, amit korábban soha nem tapasztaltam. Úgy éreztem, sürgősen szervizbe kell vinni. A gyerekeket megkönnyebbülve kitettem az iskolánál, majd továbbhajtottam úgy, hogy majd a célban azonnal hívom a szervizt. A jól bevált úton haladtam. Lassan, mert azt éreztem, hogy nem mehetek a szokott módon. Már csak 3 km-re voltam a céltól. Ám egy egyenes szakaszon enyhe gázadáskor az autó megcsúszott és elindult keresztbe. Megfogtam a megcsúszást. De megéreztem/felmértem, hogy ha vissza próbálok térni a saját sávomba, ütközök a szembejövővel. Szempillantás alatt döntöttem: inkább levezettem nyílegyenesen, be a fák közé. Milliméterekre kerültem el egy lámpaoszlopot, kidöntöttem néhány kisebb fát, bokrot, majd a rézsű visszadobta az autót az oszlop mögé. Majd csend lett.
Élek! Túléltem! És másnak sem okoztam bajt! – eszméltem. A szemtanúk, a kiérkező rendőrök álmélkodtak, hogy elkerültem az ütközést, és hitetlenkedve nézték az autóm a lámpaoszlop mögött, lehetetlen pózban az árok fölött.
A baleset sokkolt. De a traumát a következő hetekben tudatosan kidolgoztam magamból. A bizonyosság azonban még erősebb lett: vannak megérzések és még tudatosabban érdemes építeni rájuk!
A megérzést nehéz megfoghatóvá tenni. Ezért is idegenkednek sokan tőle. Ideális esetben a ráció és a megérzés együtt van jelen egy-egy döntésnél. Ám a legtöbbünknél az egyik el van nyomva. És van, hogy összeütközésbe kerülnek –stresszt, belső feszültséget okozva –, mert mást súg a tudat és mást a megérzés. Nem véletlenül dolgozom egyre többeknél azon, hogy a megérzés és a tudat szinkronba kerüljön. Ez ugyanis jobb érzést, jobb döntéseket, megoldásokat, jobb életet eredményez.