A kétezres évek elején az Iveco multinacionális tehergépjármű gyártó vállalatnál dolgoztam, a kelet-mediterrán térség vevőszolgálati igazgatójaként. Családommal Athénban laktunk, de gyakorlatilag folyamatosan úton voltam, a márkaszervíz hálózat tagjait, a kiemelt ügyfeleket látogattam, illetve a torinói központot, értekezletekre menve. Ekkoriban a máltai reptéren egy lelkes diákmunkás kérdőívet töltött ki az utazókkal - honnan jöttek, milyen célból, hová utaznak tovább stb. Engem is megkérdezett. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk:
- Üdvözlöm kedves uram, megkérdezhetem, hogy hová repül?
- Milánóba.
- Értem. Ott lakik vagy tovább utazik?
- Tovább utazom. Milánóból Torinóba.
- Á, szóval Ön olasz? (Közben bőszen jegyzetel)
- Nem olasz, hanem magyar vagyok
- Aha, és Torinóban lakik?
- Nem, Athénban lakom, Görögországban. (Egyre kétségbeesettebben firkálja az űrlapot, ahol már nincsenek szabad rubrikák.)
- És onnan érkezett Máltára?
- Nem, Ciprusról jöttem…. (Ekkor széttépte az űrlapot és szó nélkül magamra hagyott.)
Megértettem, egy ilyen élet nem fért bele a kérdőívek merev, zárt struktúrájába. Ebben az időben 4 vallás, számtalan népcsoport képviselőivel és sok országból származó rengeteg emberrel dolgoztam, kötöttem üzletet. Egy életre szóló tapasztalatot szereztem a problémakezelés, a tolerancia és a tárgyalókészség terén.
Ez a gyakorlat jól jött akkor is, amikor néhány évi külföldi munka után hazatértem, a magyarországi fiókvállalat vezetőjének. Rögtön egy régóta húzódó beszerzési eljárás kellős közepén találtam magam az ajánlattevő szakmai háttértámogatójaként és a termék szállítójaként. A folyamat rendkívül bonyolult volt, számos szereplővel. Mindenki mást akart, nem közeledtek az álláspontok, a párbeszéd megszakadt. Amikor én beléptem e folyamatba régóta befagytak már a tárgyalások, senki nem akart elmozdulni a frontvonalról. Amolyan mediátorként működtem közre. Új ember voltam, mindenkit meghallgattam, mindenkinek az álláspontját, céljait megértettem. Szívós munkával elértem, hogy a partnerek ismét leüljenek egymással tárgyalni. Közel 1 hónap alatt sikeresen lezártuk a folyamatot, mintegy 70 darab nagyértékű eszközt adtunk el. Milliárdos üzletről volt szó. Mindenki nagyon körültekintő, már-már akadékoskodóan óvatos volt. És ez lassan bizalmatlanságba csapott át.
A sikeres közvetítés is megmutatta, mindig található közös nevező, ha van türelem és tisztelet a másik fél iránt. Mindenki jót akart, csak a saját szemszögéből, hiszen mások voltak a motivációk. Ezt elismerve, felismerve már könnyebb volt engedni. Enélkül nem lett volna üzlet.