Úgy kezdődött, hogy a kutya elveszett. A budapesti IX. kerületben. A fiam barátnőjéé – ma már felesége, három gyermekének anyja – volt. Tűvé tették érte az egész városrészt, ahol lehetett, hirdették, tudatták, segítséget kértek. Egy hölgy jelentkezett, hogy megtalálta az ebet, nála átvehető. Szó szót követett, hamar kiderült: a megtaláló is az építőiparban dolgozik, egy építési szövetkezet vezetője. Sőt, már volt közöttünk korábban is kapcsolat, mert amikor a kerület központi helyén felszabadult egy ingatlanunk, ő vette meg.
A közös múlt, a kutya, és a szakma ismét összehozott bennünket: akkor hirdették meg a Corvin negyed rehabilitációját, és úgy láttuk, ha együtt pályázunk, esélyesebbek lehetünk. Másodikak lettünk. A Corvin projektről így lemondtunk, a többi ingatlanfejlesztésnél így is volt elég munkánk. Sajnáltuk, nagy fantáziát láttunk benne. Egyik projektünknél volt egy generál kivitelező, aki állandóan pénzhiánnyal küzdött. Gyakran kért előleget, sőt, előfordult, hogy kölcsönt is. Egyik alkalommal azzal állt elénk, hogy már szégyelli az állandó kéregetést, szeretné pénzzé tenni a Corvin-projektnél nyertes konzorciumban meglévő 25 százalékos részesedését.
Felcsillant a szemünk… Mégiscsak részt vehetünk ebben a hatalmas rehabilitációs munkában! De hamar beláttuk, nekünk ez még nem megoldás. Nekünk a cég egésze kell, vagy legalábbis a többsége. Így azt válaszoltuk, megvesszük, de csak akkor, ha rajta kívül még legalább két tulajdonos eladja a részét. A nyertes konzorciumban ugyanis négy építőipari vállalat volt, 25-25 százalékos tulajdoni hányaddal. Nagyon kellhetett neki a pénz, mert rövid idő múlva három igennel tért vissza. A negyedik társ akkor még hajthatatlan volt, de ezt már nem bántuk. 2004. május 17-én mindhárom eladóval aláírtuk a szerződést, s a Corvin projektcég 75 százaléka a miénk lett. Az árról csak annyit: mindhárom cég elégedetten szállt ki az üzletből, és mi sem bántuk, hogy rövid idő alatt sokat kerestek, rajtunk. A negyedik tulajdonos még fél évig bírta velünk. Nem azért tartott ilyen rövid ideig az együttműködés, mert kiállhatatlanok voltunk, hanem mert belátta, ettől kezdve a mi koncepciónk érvényesül, neki pedig alkalmazkodnia kell. Inkább ő is a kiszállást választotta.
Szinte hihetetlen volt, hogy a vesztes pályázat után mégis nyertesek lettünk! A városnegyed rehabilitációja óriási munka volt, szakmailag nagy kihívás, de igazán szép feladat. Üzletileg is ígéretes. A legjobbat akartuk kihozni a lehetőségből. Ezért az amerikai Harvard egyetem PHD-építészhallgatóit is bevontuk a tervezésbe. A munka jól sikerült: 2010-ben a Corvin sétány lett Európa legjobb városfejlesztési projektje…