A főiskoláról estem be a vállalkozók világába. Nulla munkatapasztalattal, kényszerből céget alapítottam, oktatásszervezésre. Egy idő után azonban valami másra vágytam. 2007-ben a családdal közösen kezdtünk vállalkozni. Új profil, új cég. Az elektronikai hulladékfeldolgozás ígéretesnek tűnt. Gyorsan növekedtünk, egészen a 100 milliós határig. De ott megtorpantunk, beragadtunk. Bármit csináltunk, az árbevétel nem tudott túllendülni ezen a határon.
Belefáradtam, belefásultam az állandó erőlködésbe. Ekkor keresett meg e terület egyik „nagyágyúja” – akivel egyfelől konkurensek, másfelől üzletfelek voltunk –, egy akkor másfél milliárdos cég egyik tulajdonosa, hogy menjek hozzájuk dolgozni. 2013-at írtunk. Azt ígérte, hogy 2015-től már én lehetek a cég vezérigazgatója, mert a társa szeretne nyugdíjba vonulni, s két évvel később hasonló lépés várható a főnöki poszton is.
Különös helyzetbe kerültem. Egyik oldalon ott volt a saját cégünk, ahol az áttörés csak nem akart eljönni, de nem akartam cserbenhagyni, ugyanakkor az új feladat is izgatta a fantáziámat. Akkoriban nősültem, építkeztünk, gyermekem született, így a fix, kiszámítható fizetés sem jött rosszul.
A családom és a munkatársaim bíztattak. Látták, hogy kellene valami friss impulzus, hogy kimozduljunk a holtpontról. Egyik kollégám lett az ügyvezető, én pedig belevágtam az új munkába.
Sokat tanultam az új cégnél, vezetésről, folyamatokról, melyeket eddig saját magamnak kellett tapasztalati úton kidolgozni. Többször éreztem úgy, hogy az új tudásommal a saját vállalkozásom gondjait is megoldottam volna. Hálás voltam, hogy ott lehettem…
De nem válhat minden álom valóra. Nem mindenben értettünk egyet, és egyre több volt a súrlódás. És az is kiderült, hogy vezérigazgató én ott nem leszek. Ez döntő lökést adott, így 1 év 4 hónap után békében búcsút vettünk egymástól.
Visszamentem a saját cégemhez. Nem lettem újra ügyvezető, a vállalat nélkülem is nagyon jól ment, inkább stratégiai vezetést végzek. Így több idő jut az előre tekintésre, a nagyobb összefüggések kezelésére, irányok kijelölésére. Sok fölösleges dolgot „kidobáltam” a vállalatból, hiszen a másik helyen megtanultam, mi kell ahhoz, hogy növekedjünk, s melyek az akadályozó elemek.
Nem bántam meg e különös kitérőt. Sokat kaptam, sokat tanultam, melyért örökké hálás leszek. Már tudom, hogyan kell növekedni, céget építeni.
Így amikor 2014-ben egy tanácsadóm megkérdezte, mit várok 5 év múlva a cégtől, határozottan rávágtam: 300 milliót. Az nekem elég. Közel félmilliárd lett az árbevételünk 2019-ben. De már új céljaim vannak, bőven a milliárd feletti bevételre…