szarakodik
Nincs ember, akinek ne csúszott volna már ki a száján trágár szó. Legtöbbször észre sem vesszük, még akkor sem, ha azok vagyunk, akik ritkán és csak a legvégső esetben húzzuk elő a szókincsünk rejtett bugyraiból. Persze, az alábbi eset még akkor történt, amikor a címlapok nem hemzsegtek az obszcén kifejezésektől.
Nos, a történetemben és az én értelmezésemben a vacakolni szó lett volna helytálló, de mivel nem mérlegeltem a pillanatot és azt sem, kinek mondtam, így sikerült magammal – a szó második értelmében – kiszúrni.
Egyik csütörtök késő délután megcsörrent a telefon. Egy hölgy volt a vonal végén, aki azzal a mondattal kezdte a beszélgetést, hogy egy éve rendelt tőlünk nyomdai anyagot és mivel gyors, minőségi munkát kapott jó áron, így újra velünk dolgozna, ha elvállaljuk hétfői határidőre. Természetesen örültem a bizalmának, és már majdnem szó nélkül igent mondtam, mikor vázolta a munkát és a szállítás időpontját. Hirtelen képtelenségnek tűnt, hogy ennyi idő alatt megcsináljuk, de az a filozófiánk, hogy nem küldünk el senkit üres kézzel. Megbeszéltük, hogy reggel hívom, sikerül-e mindent leszerveznem. Letettük és vadul elkezdtem telefonálni, megmozgatva kapcsolataimat. Leszerveztem a hétvégi műszakot, ami többletköltséggel is jár, és tudtam, hogy otthon sem lesz felhőtlen az öröm a családi program elodázása miatt. De csináljuk!
Reggel büszkén közöltem a bársonyos hangú megrendelőnkkel, hogy megnyugodhat: megoldjuk időre a munkát. És akkor jött az, amihez a bársonyos hang is kevés volt: az ár. Előhúzta a tavalyi ajánlatunkat, mondván ő arra gondolt, ezt is megkapja ugyanazon az áron, vagy esetleg még olcsóbban. Csak hogy sok más mellett a hétvégi pótlékkal sem számolt, így sehogy sem jött ki a matek. Komoly alkudozásba kezdtünk, közben tépelődtem, mert nem engedhettem az árból, viszont az elveinkből sem, és ekkor beletörődve, hogy bár üres marad a zseb, de legalább az ügyfél elégedett lesz, félbeszakítva őt azt mertem mondani: „Ne szarakodjunk… megcsináljuk akkor annyiért.” De a mondat végét már nem sikerült kimondanom, mert a bársonyos hang a mondat első része után egyszerűen rám csapta a telefont.
Hibáztam? Igen. Van mentség? Nincs. Tanulság? Számomra annyi, hogy az üzletben nincs lazulás, nincs szleng, igenis meg kell válogatni, hogy kinek, mit mondunk, még akkor is, ha a végletekig feszíti a húrt. Az üzlet az üzlet, nem szarakodhatunk, annak ott nincs helye.